Meggyógyult a Heves megyei lépfenés beteg

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kedden hazaengedték a bőranthraxfertőzéssel kezelt egyetlen Heves megyei beteget – közölte a gyöngyösi Bugát Pál Kórház. A beteg pénteken a kézfején észlelt elváltozás miatt kereste fel a gyöngyösi a kórház sürgősségi betegellátó osztályát. A kórház értesítette a hatóságokat, hogy bőranthraxfertőzés történt, amely különleges ellátást igényel – írta közleményében Weisz Péter főigazgató. Az osztály orvosa a hatóságokkal egyeztetve elrendelte a beteg antibiotikumos kezelését, és annak a kórteremnek az izolációját, ahol az ellátása elkezdődött.

A főigazgató közölte, hogy egyedi az eset. A beteg megnyugtatóan gyógyult, kedd délelőtt hazaengedték.

Wernigg Róbert megyei tiszti főorvos, a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a megyében az elmúlt héten egy ember került kórházba bőranthrax gyanújával.

Hozzátette: a fertőzést okozó baktériumot hordozó nyers hússal kapcsolatba kerülő emberek közül tízen megkapták az előírt megelőző kezelést, illetve a részletes tájékoztatást, mindegyikük tünetmentes.
A laboratóriumi mintavételt követő vizsgálat még zajlik. Újabb megbetegedésekről nem értesültek – közölte.

Wernigg Róbert az MTI kérdésére elmondta: Heves megyében az utóbbi években senki nem betegedett meg anthraxfertőzésben.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága hétfőn tájékoztatta az MTI-t, hogy lépfene kórokozóját mutatta ki szombaton egy Heves megyei házi vágásból származó marhahúsból.

Közlésük szerint a marhahús a járványügyi nyomozás eredménye szerint nem került be a közfogyasztásba, és az eset nem áll összefüggésben a Tiszafüredhez kötődő lépfenés megbetegedéssel. A fertőzött állatból származó húst a hatóság megsemmisítette.