Simon Gábor ügyvédje izgalmas tárgyalást vár

Vágólapra másolva!
"Teszi a dolgát az ügyészség" – kommentálta az Origónak Nagy István ügyvéd a Központi Nyomozó Főügyészség döntését, amely szerint védence, Simon Gábor október közepéig házi őrizetben marad. 
Vágólapra másolva!

Bár a házi őrizet meghosszabbításáról hivatalos tájékoztatást még nem kaptak, annak pontos ismeretében egészen biztos, hogy fellebbezni fognak, mondta az ügyvéd. Nagy István a Simon Gábor ellen indított eljárásra vonatkozóan azt mondta, ügyfelével bizakodóak, és hosszas nyomozati szakaszt követően izgalmas tárgyalásra elé néznek.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több százmillió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A legfőbb ügyész ezt követően adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését, ő pedig le is mondott minden MSZP-s és parlamenti tisztségéről.

Simont március 10-én felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsították meg – a főügyész szerint Simon egy afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely a saját személyi adatait tartalmazta –, majd őrizetbe vették. Két nappal később pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

Az április 6-i országgyűlési választások után a Fővárosi Törvényszék megszüntette az előzetest, helyette házi őrizetet rendelte el a volt politikussal szemben.

A Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség további három hónappal, október 12-ig hosszabbítaná meg Simon házi őrizetét.