Új portált indítanak a távozó origósok

2014.07.15. 16:44

A reklámoktól mentes, politikai híroldal a tervek szerint ősszel rajtol.

A Cink híre szerint a független és nonprofit politikai hírportál főszerkesztője Tóth Sára, az Origo jelenlegi felelős szerkesztője lesz. Az új portál alapítója egy Richard Field nevű amerikai üzletember – a Lehet Más a Politika (LMP) korábbi mecénása –, aki húsz éven át élt Magyarországon. Field jelenleg egy Budapest Beacon nevű angol és magyar nyelvű hírportált működtet tavaly október óta, amely a sajtószabadság védelmében működik.

Az Origo korábbi és jelenlegi munkatársai közül többen is csatlakoznak az ősszel induló hírportálhoz, amelyet még nem kereszteltek el: Zöldi Blanka, Albert Ákos, Prókai Eszter megerősítette az Origónak, hogy az induló portálnál folytatják munkájukat.

Field a Cinknek úgy nyilatkozott, hogy az ősszel induló új portálon egyáltalán nem lesznek hirdetések, csak tényfeltáró cikkek, és az összes leközölt cikket, fotót és videót bármely más média szabadon átveheti majd. Richard Field és a lapot kiadó amerikai cég munkatársai évi 250 ezer dollárt, vagyis nagyjából 56 millió forintot szánnak az új lap működtetésére, amely összeget a "a magyar demokráciába való befektetésnek tekintenek" – olvasható a Cinken.