Elrendelték a hőségriasztást

Vágólapra másolva!
A nagy hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére és Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést péntekre. Ezzel együtt viszont több megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
Vágólapra másolva!

A veszélyjelzés szerint a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, valamint a főváros területén, ezért ezekre a területekre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Felhőszakadás

A felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken arra is készülni kell, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Sok napsütés

Az előrejelzés szerint pénteken a nappali órákban képződő a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok lesz a napsütés. Elsősorban a délutáni, esti órákban szórványosan várható záporeső, zivatar. Napközben többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon helyenként megerősödik a szél. A zivatarok környékén viharos széllökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 15-20 fok között, a legmagasabb hőmérséklet pedig 28-32 fok között valószínű.

Tartós kánikula

A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos.
Az ÁNTSZ és az Országos Meteorológia Szolgálat hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. A meteorológiai szolgálat riasztást csak egy-három órán belül bekövetkező veszélyes időjárási jelenségek esetén - például heves zivatar, jégeső, viharos szél vagy hófúvás miatt - ad ki. A hőség miatti figyelmeztetés viszont az egész napra várható napi középhőmérséklet eredményén alapul, így a kánikula miatt egy egész napra vonatkozóan "csak" figyelmeztetés lehet érvényben. Citromsárga, vagyis elsőfokú, ha egy megyében a napi középhőmérséklet meghaladja a 25 fokot. Narancssárga, vagyis másodfokú, ha a napi középhőmérséklet tartósan 25 fok felett alakul, esetleg a 27 fokot is meghaladja. Piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetés kritériuma, hogy a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett legyen.

Második fokozat

Az ÁNTSZ szintén három figyelmeztetési fokozatot rendelhet el. Az első fokozat, a figyelmeztető jelzés, amely azt jelzi, hogy egy napig a napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 fokot. A második fokozat a riasztás, ha a középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot. A riasztás egyúttal azt is jelzi, hogy a magas napi átlaghőmérséklet olyan környezet-egészségügyi kockázatot jelent, amely indokolja az egészségügyi ellátórendszer, az önkormányzatok figyelmeztetését és a lakosság hőhullám alatti rendszeres tájékoztatását.

Az országos tiszti főorvos harmadfokú jelzése a hőségriadó. Ennek feltétele, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint legalább három egymást követő napon a napi középhőmérséklet eléri a 27 fokot. Ez az erről szóló kormányrendelet szerint rendkívüli időjárási helyzetnek számít, és rendkívüli intézkedések elrendelését is indokolja.