Feljelentést tesz a péceli polgármester a sírok felszámolása miatt

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot rendelt el az államtitkárság is, a péceli idősotthon vezetőjét menesztették.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot rendelt el a péceli polgármester annak tisztázására, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját. Szőllősi Ferenc ezen túl feljelentést kíván tenni kegyeletsértés miatt ismeretlen tettes ellen.

Az Index szerdán írt arról, hogy egy péceli idősotthonban a korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mert túl sok helyet foglaltak, és egy "Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai" feliratú márványtábla alatt egy sírba helyezett mindenkit.

A vállalkozó - saját szavai szerint - helytakarékosságból egy feleakkora területen betonszarkofágot épített, és abba helyezte át az idősotthonban elhunytak hamvait tartalmazó urnákat, de a közös sír márványtábláján már nem tüntette fel a neveket - idézte fel a történteket a polgármester. Azt mondta, a táblán ráadásul tévesen szerepel az "Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai" felirat, mert noha az otthon valóban az Ady Endre utcában van, nem ez az intézmény neve.

Szőllősi Ferenc hozzátette: azzal, hogy a vállalkozó egyfajta tömegsírt csinált, megszüntette az elhunytak személyi identitását, vagyis kegyeletsértő módon járt el. Mindezt úgy, hogy lépéséről sem az önkormányzatot, sem a temetőgondnokot nem értesítette.

Mivel a polgármesteri hivatal jelenleg nyári szünet miatt zárva tart, időbe telik, mire átnézik az üggyel összefüggő iratokat. Ki kell derülnie egyebek mellett, hogy pontról pontra betartotta-e a vállalkozó a szerződésben számára előírtakat a köztemetéseknél, és ellenőrzik azt is, hogy mikor milyen összegeket számlázott az önkormányzatnak.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán egy fonyódi rendezvényen azt mondta, hogy az államtitkárság vizsgálatot rendelt el, amely súlyos visszaéléseket tárt fel a péceli otthonban. Hozzátette: az intézmény vezetőjét azonnali hatállyal menesztették.

Az államtitkár felháborítónak nevezte a péceli otthonban történteket, amelyről - elmondása szerint - két hete szereztek tudomást. Az intézményben lefolytatott vizsgálatok során alapvető szakmai hibákat tártak fel az idősek ápolásában, gondozásában. Azon túl, hogy nem tartották be a szakmai protokollt, a ténykedés szabályozottsága és dokumentációja sem volt rendben, lényegében nem volt gazdája a péceli otthonnak.