Calici fertőzött a szárszói gyerektáborban

Vágólapra másolva!
Egy gyerek fertőzhette meg közel 60 társát
Vágólapra másolva!

Calici vírus okozott tömeges gyomor és bélfertőzést szerda este a balatonszárszói gyerektáborban – közölte pénteken a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szerve.

A hányással, hasmenéssel járó vírus a tábor 107 résztvevőjéből 58 gyereket és 5 felnőttet betegített meg – 43 gyerek kiszáradás veszélyével került kórházba, többségük csütörtökre meggyógyult és hazament, de 15 táborozót még mindig ápolnak.

Bár korábbi lapértesülések szerint ételmérgezésről lehetett szó, a laboratórium végül a calici vírus jelenlétét állapította meg egy székletmintából.

Mivel a betegség közvetlen érintkezéssel terjed, a járványt egy gyerek is okozhatta, aki a fertőzés lappangási időszakában költözött be a táborba.

A területet fertőtlenítették – újabb megbetegedés azóta nem fordult elő, és a hatósság sem talált higiéniás problémákat, a táboroztatás tehát folytatódhat az üdülőben.