Az egyetlen hiteles ügynöklistát Moszkvában őrzik

Vágólapra másolva!
Mondta Németh Miklós, volt miniszterelnök egy ifjúsági találkozón.
Vágólapra másolva!

Az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig - jelentette ki Németh Miklós egykori miniszterelnök a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón pénteken Soltvadkerten. A magyar történészek is csak akkor ismerhetik meg a teljes igazságot, ha az orosz fővárosban feloldják a titkosítást - tette hozzá.

A rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány irányítója szerint ami ezekkel a dokumentumokkal Magyarországon történt, szégyenteljes: "ebbe betettek, ebből kivettek, egy részét pedig megsemmisítették".

A volt miniszterelnök szerint az 1989-es határnyitás után még nem lehetett tudni, hogy két év múlva egységes Németország lesz. "Így hozta a csillagok állása és az akkori döntéshozók helyzetfelismerése, ügyessége" - fogalmazott.

Az 1990-ben megalakult Országgyűlést alkotó pártok mindegyikében ültek kommunista titkosszolgálati emberek, még az MSZP-ben is. Nagy kár, hogy nem néztünk ezzel szembe – fogalmazott. Megjegyezte: az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig. Ha ott feloldják a titkosítást, a magyar történészek is csak akkor ismerhetik meg a teljes igazságot. Szégyenletesnek nevezte azt, ami Magyarországon történt ezekkel a dokumentumokkal - állította.

Németh Miklós kijelentette: ő azt javasolta, vagy semmisítsék meg az egészet, vagy azonnal hozzák nyilvánosságra, vagy az új kormány és parlament döntsön az ügynöklisták sorsáról. Az akkori politikai résztvevők ez utóbbit választották.