Buszmegállóból szedték fel a határsértőket

Vágólapra másolva!
Egy Mórahalom külterületén lévő buszmegállóból szedte fel a határsértőket az embercsempész. Huszonhatan préselődtek be a járműbe.
Vágólapra másolva!

Egy embercsempészt és 26 határsértőt fogtak el Mórahalom külterületén a szegedi határrendészek – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szenti Szabolcs elmondta: a polgárőrök a reggeli órákban figyeltek fel Ásotthalmon egy gyanús kisbuszra, amely az egyik buszmegállóban utasokat vett fel, majd elindult velük Mórahalom irányába. A polgárőrök jelzése alapján a rendőrök megállították a járművet.

Afgánok és szírek

A szerbiai sofőr mellett 12 afgán és 14 szíriai utast állítottak elő, akik nem tudták igazolni jogszerű magyarországi tartózkodásukat. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult, a járművet vezető 50 éves férfi ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást.