Október 12-én lesz az önkormányzati választás

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől. Október 12-én lesz a nemzetiségi választás is.
Vágólapra másolva!

Az államfő a hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában a legújabb kori demokrácia nélkülözhetetlen tartópilléreinek nevezte a falvak, városok, megyék önkormányzatait. "Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik" – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos azt is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen – hangsúlyozta.

Áder János azt írta, az Alkotmánybíróság (AB) 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az AB döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását – szögezte le.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől – fogalmazott az államfő, megjegyezve, hogy ezért – élve köztársasági elnöki jogkörével – a szerdán meghozott államfői határozatával 2014. október 12-ére tűzi ki az önkormányzati választások időpontját.

Nemzetiségi választás is lesz

Ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is. A jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani. A választást a Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki, a szavazás előtt legalább 75 nappal, azaz legkésőbb július 29-éig.

Az NVB a következő ülését csütörtökön tartja, és napirenden szerepel a nemzetiségi választás kitűzése, így várhatóan már akkor kitűzi a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását. A törvény szerint azonban nem minden településen lesz minden nemzetiségnek választása: nemzetiségi választást ott lehet kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.

Aki szavazni akar, szeptember 26-ig jelentkezhet

A voksolásra a választópolgárok szeptember 26-áig vetethetik magukat fel a nemzetiségi névjegyzékbe. Aki ezt nem teszi meg, az nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán, és nem is indulhat jelöltként.

Az NVI adatai szerint a 2011-es népszámlálás alapján 2715 választást kell kiírnia az NVB-nek, de csak azokon a helyeken tartják meg a szavazást, ahol (településnagyságtól függően) legalább három vagy négy jelölt indul, és mindegyikükre legalább öt érvényes ajánlás érkezik. Egy nemzetiségi választópolgár nemzetiségének több jelöltjét is ajánlhatja.

A romák lehetnek a legtöbben, a szlovénok a legkevesebben

A legtöbb választást, 1383-at a roma nemzetiségiek számára írhatják ki, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban.

Az októberi nemzetiségi választások újdonsága, hogy egyszerre tartják a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választást. Korábban ezek egymásra épültek, és csak hónapokkal később alakulhattak meg az országos nemzetiségi önkormányzatok. A területi és az országos nemzetiségi listákra azok a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok is szavazhatnak, akik olyan településen élnek, ahol - mivel nem vallják magukat legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak - a települési választást nem lehet kiírni.

A négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokkal egy időben 2321 nemzetiségi választást tartottak.