Hende Csaba megmutatta, mennyire jó vezető

Felavatták a 86-os főút Szombathely és Vát közötti szakaszát
Hende Csaba Vezet, Puskás Tivadar utazik.
Vágólapra másolva!
Térségi országgyűlési képviselőként avatta fel a 86-os főút gyorsforgalmivá bővített szakaszát Hende Csaba. A honvédelmi miniszter szerint hat év alatt 100 milliárdot költenek a Szombathelyet Győrrel összekötő 86-osra.
Vágólapra másolva!
Hende Csaba Vezet, Puskás Tivadar utazik. Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Kászoni László

Hat év alatt, 2010 és 2016 között összesen 100 milliárd forintot fordít a magyar kormány a Szombathelyet Győrrel összekötő 86-os főút gyorsforgalmi úttá fejlesztésére - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője, amikor csütörtökön átadta a főút Szombathely és Vát közötti, négysávossá kiépített szakaszát.

Most olyan kormány van...

Hozzátette: Magyarországnak most olyan kormánya van, amely tudja, hogy Szombathely és a Nyugat-Dunántúl fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges ennek az útnak a fejlesztése és tisztában van azzal is, hogy az út megépítése hozzájárul az itt élők életminőségének javításához is, hiszen a kamionok áradata elkerüli majd a településeket.

Ígérgetés és handabandázás

Hende Csaba avatóbeszédében az út történetét felidézve szembeállította a 2002-2010 közötti szocialista-szabaddemokrata kormányzás időszakát a mostanival, szavai szerint míg az előzőt az "ígérgetés és handabandázás" jellemezte, addig a mostanit az építkezés. Miközben Ipkovich György, az út kormánybiztosa, Szombathely akkori polgármestere azt ígérte, hogy 2010-ig egészen Győrig elkészül majd a gyorsforgalmú út, valójában mindössze 3,5 kilométernyi út épült meg - emlékeztetett.

Ez a kormány...

"Ez a kormány 2016 őszéig több mint 90 kilométernyi utat fog megépíteni, ha ezt összehasonlítjuk, a szocialisták 3,5 kilométerével, jól látható a valóság és a fikció közötti különbség" - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: az út megépítése nemcsak a gazdasági fejlődés lehetőségét növeli meg, de az út mellett élők életét is könnyebbé teszi, hiszen a "kamioncsordák" többé nem fognak végigzúdulni lakott településeken, nem károsítják tovább a házakat és a lakók egészségét.

Megvan a határidő

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere az avatóünnepségen köszöntőjében azt hangsúlyozta: Szombathely többféle értelemben is jó úton jár, hiszen a várost elérte a négysávos út, amelyen egyelőre Szelestéig autózhatnak a közlekedők, de szavai szerint "megvan az a záros határidő", amely után már a XXI. század követelményeinek megfelelő módon tudják majd elérni Győrt és az M1-es autópályán Budapestet.

2016 nyarára lesz kész

A 86-os és a 85-ös főút gyorsforgalmi úttá építése jelenleg több szakaszon is zajlik, a 90 kilométer hosszú M85-M86 Győr-Csorna-Szombathely gyorsforgalmi úton 2016 nyarán már végig 110 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak majd a közlekedők.A beruházó NIF Zrt. tájékoztatása szerint a gyorsforgalmi út Szombathely és Vát között kétszer két sávon, 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig Szombathely-Zanat térségében melléépítéssel készült el.

Eddig korlátozták

A most hivatalosan is felavatott szakaszt már június 20-án ideiglenesen átadták a forgalomnak, eddig sebességkorlátozás mellett haladt a forgalom, még zajlottak az utómunkálatok. A Szombathely és Vát közötti új szakasz a már korábban elkészült váti elkerülőhöz csatlakozik. A hétmilliárd forint értékű fejlesztés során egy új, külön szintű csomópontot alakítottak ki a 86-os út és a 8446-os összekötő út keresztezésében, amelyet már 2013. december 20-án megnyitottak a forgalom előtt. A meglévő "Zanati felüljáró" Csorna felőli részének átépítése és szélesítése is a beruházás része. Az útszakaszon öt felüljáró és vadvédő kerítés is épült.

Közgép, Strabag

A kivitelezést a Közgép és a Strabag által alkotott Szombathely MK 86 Konzorcium végezte, a projekt az Új Széchenyi-terv részeként a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával. Németh Miklós, a Közgép Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen elmondta: az építés során 1 millió tonna földet mozgattak meg és mintegy 100 ezer tonna aszfaltot használtak fel.