Polgármesterek elleni merényletek Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Agyonlőtték a közép-ukrajnai Kremencsuk város polgármesterét szombaton, a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) polgármesterének a házát pedig gránátvetőből kilőtt lövedék találta el - közölte az ukrán belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója elmondta, hogy Kremencsuk város polgármesterét, Oleh Babjevet akkor gyilkolták meg, amikor autójával a házához érkezett. Egy ismeretlen férfi három lövést adott le rá hangtompítós pisztolyból.

"Oleh Babjevet Kremecsukban jelentős számú ember támogatta" - mondta a tanácsadó. A kijevi főtéren tartott tüntetések idején a várost 2010 óta irányító polgármester támogatta azokat az aktivistákat, akiket a helyi rendőrség és az ügyészség börtönbe akart csukatni - írta Facebook oldalán Herascsenko.

Hozzátette, hogy a szombatra virradó éjszaka gránátvetőből eltalálták azt a házat, ahol a lvivi polgármester, Andrij Szadovij lakik. Ő azonban nem tartózkodott otthon.

"Nagyon valószínű, hogy a bűncselekmények nincsenek összefüggésben egymással" - hangoztatta a belügyminiszter tanácsadója.