Ötven embert kaptak el drog miatt az OZORA fesztiválon

rendőrség, Ozora fesztivál, O.Z.O.R.A., fokozott rendőri ellenőrzés Sárbogárdi Rendőrkapitányság
Vágólapra másolva!
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Sárbogárd környékén, ahol kedden kezdődött az O.Z.O.R.A. fesztivál. Eddig ötven embert kaptak el droggal, hármat őrizetbe is vettek.
Vágólapra másolva!

Fokozott ellenőrzést vezetett be a rendőrség Sárbogárd környékén, ahol kedden kezdődött az O.Z.O.R.A. fesztivál. A Fejér megyei rendőrség honlapján közölte, hogy a Sárbogárdi Rendőrkapitányság területén július 26-től elrendelt fokozott ellenőrzés során eddig 47 ember ellen indítottak eljárást kábítószer birtoklás vétsége, és 3 férfival szemben kábítószer kereskedelem megalapozott gyanúja miatt.

A három terjesztőtől összesen 75 gramm növényi törmeléket, 82,1 gramm porszerű anyagot és 224 gramm hasisgyantát foglaltak le, majd kihallgatásukat követően őrizetbe is vették őket.

Igazoltathatják átvizsgálhatják, lefoglalhatják

A megyei rendőrség szerint a fokozott ellenőrzés során az intézkedésekben érintett személyeket igazoltathatják, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket lefoglalhatják. A rendőrség felvételei:

„A fokozott ellenőrzés célja a települések közrendjének és közbiztonságának fenntartása, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. A megyei rendőrök munkáját a Készenléti Rendőrség munkatársai is segítik.

A jogsértő cselekmények megelőzése

A Rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása” – olvasható a rendőrségi honlapon.

Forrás: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A fesztivállal 2012-ben kezdődtek a bajok, amikor kommandósok törtek rá a fesztiválozókra, majd előállítottak négy kábítószer-kereskedőt és 39 fogyasztót. Akkor 448 rendőrt és NAV-ost vezényeltek ki. Tavaly pedig sokáig bizonytalan volt, hogy egyáltalán engedélyt kapnak-e a szervezők arra, hogy elindítsák a fesztivált, pedig 15 ezer ember gyűlt össze, hogy szórakozhasson.