A magyarok harmada hajlamos az erőszakra

Vágólapra másolva!
A Political Capital megrendelésére a Szonda Ipsos kutatást végzett a társadalmi erőszak elfogadásáról. Ebből az derül ki, hogy a Jobbik támogatói hajlamosak leginkább elfogadni az erőszakot, de a baloldali szavazókhoz képest - egyes esetekben - a Fidesz szimpatizánsai is megengedőbbek, ha a dolgok kevésbé rendezéséről van szó.
Vágólapra másolva!

A Political Capital megrendelésére a Szonda Ipsos kutatást végzett a társadalmi erőszak elfogadásáról. A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a pártok támogatói közül leginkább a Jobbik szavazói hajlamosak elfogadni az erőszakot.

Cigányok, zsidók, melegek

A cigányokkal szembeni erőszakos fellépést a megkérdezettek 29 százaléka igazolhatónak tartja, a zsidók vonatkozásában 16 százalék, míg a homoszexuálisok vonatkozásában 14 százalék ez az arány. Jelentős társadalmi-politikai kockázatot jelent, hogy a cigányokkal szembeni erőszakos cselekményeket a társadalom közel egyharmada elfogadhatónak tartja. A többség a roma kisebbség esetében is elutasítja az erőszakot.

A nemzetet többen védenék

A magyar nemzetet fenyegető veszély esetén a relatív többség (40%, szemben az azt elutasító 31 százalékkal) inkább igazolhatónak tartotta az erőszakot. Ez a politikai szereplők számára pozitív értelemben a honvédelem társadalmi támogatásának biztosítására, negatív értelemben viszont a nacionalista és soviniszta indulatok felszítására is jó alapot jelenthet.

A Fidesz szavazói nem

A Fidesz szavazói nemcsak a Jobbik, de a balközép pártok szavazótáboránál is kevésbé tartják elfogadhatónak az erőszakot a vizsgált helyzetekben, például a család a nemzet vagy a személyes szabadság védelmében is.

A kisebbségekkel szemben

A kisebbségi csoportokkal (kábítószeresek, zsidók, melegek) szemben a fideszesek jobban elfogadják az erőszakot, mint a baloldali szavazók. Kivételt jelent a cigányokkal szembeni fellépés, amelynek elfogadottsági szintje egyforma a két pártpreferencia csoportban. A kormány által erősen kritizált bankok, illetve multinacionális vállalatokkal szemben is igazolhatóbbnak gondolják a Fidesz szavazói az erőszakot, mint a baloldali szavazók.