Tizenegy helyen számít bukásra a Fidesz

Fővárosi közgyűlés
Vágólapra másolva!
Tizenegy kerületben számít vereségre a Fidesz-KDNP az őszi budapesti önkormányzati választáson, de ezzel együtt is meglehet a közgyűlési többsége - értesült az Origo. A legnagyobb párharcra a XI. és a XVIII. kerületben számítanak október 12-én.  
Vágólapra másolva!

Hosszas egyeztetések után eldőlni látszik, hogy a kormánypártok és az ellenzék milyen konstellációban veszi föl a versenyt az október 12-i önkormányzati választáson. Míg a baloldalon vannak még kérdőjelek, addig a Fidesz-KDNP jelöltjeinek a névsora már július 3-a óta nyilvános. Az Origo annak járt utána, hogy a kormánypártok a fővárosi kerületekben milyen eredményekkel számolnak az őszi megméretésen.

Bús Balázs izgulhat

Az I. kerületben Nagy Gábor Tamást indítják a kormánypártok, aki egyébként 1998 óta vezeti a Várnegyedet. Helyzetét nagyban megkönnyíti, hogy a baloldali ellenzék külön indul, így az összes egyéni választókerületben győzelemben bíznak a helyiek, valamint a polgármesteri hely megőrzése is kötelező feladat.

A II. kerületben Láng Zsolt szál ringbe. Sokáig úgy tűnt, hogy a baloldal ebben a budai kerületben közösen indul, de végül az ellenzéki erők felső szintjén az a döntés született, hogy mindenki külön veszi föl a versenyt. Az Origo információi szerint a kormánypártok mind a 14 egyéni körzetben győzelemre számítanak, ráadásul mivel az ellenzék külön indul, erre minden esélyük megvan.

Bús Balázs, a főváros III. kerületének polgármestere Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Óbudán információink szerint már jóval bonyolultabb a helyzet, mivel a baloldali ellenzék ebben a kerületben egységesen indul. Az országgyűlési választásokon a listás szavazatokat tekintve 22, míg az egyéni voksokat nézve 39 szavazattal szereztek többet a jobboldali kormánypártok a balliberális erőkkel szemben. Ennek alapján nagy siker lenne, ha a Fidesz-KDNP a 16 egyéni körzet többségét elhódítaná. Úgy számolnak a kormánypárti berkekben, hogy az óbudai, kaszásdűlői és a békásmegyeri körzetekben biztos a vereség, de Bús Balázs személyes népszerűségét kihasználva le tudják győzni az Együtt-PM-es Béres Andrást.

A belső kerületekben arathat az ellenzék

Újpesten egyértelműen hatalmas siker lenne a kormánypártnak, ha a Fidesz-KDNP meg tudná őrizni a képviselő-testületi többségét, valamint a polgármesteri posztot. Az Origo információi szerint abban bíznak a kormánypártiak, hogy Wintermantel Zsolt nagyobb népszerűségnek és ismertségnek örvend, mint Trippon Norbert, az ellenzék közös jelöltje, így ismét őt választják majd meg. Abban az esetben, ha az LMP és a Jobbik külön polgármestert indít, az kétségkívül a kormánypártok esélyeit növeli.

A Belvárosban Szentgyörgyvölgyi Péter győzelmében teljesen biztosak, bár könnyen lehet, hogy az ellenzéki közös indulás miatt nagyon szoros lesz az eredmény. A kerületben induló Juhász Péter hónapok óta össztűz alatt tartja a fideszes városvezetést, ami még komoly proteszt szavazatokat hozhat a számára.

Szentgyörgyvölgyi Péter Forrás: Facebook/Szentgyörgyvölgyi Péter

Terézvárosban a hivatalban lévő Hassay Zsófiát indítják a kormánypártok, de információink szerint főleg a közös ellenzéki indulás miatt úgy számolnak, hogy veszíteni fognak a polgármester-választáson. Tavasszal is nagyon szoros volt a verseny a VI. kerületben, éppen ezért kulcsfontosságú lesz, hogy az akkor több mint 10 százalékot elérő LMP milyen stratégiát választ majd.

Erzsébetvárosban bár tavasszal a baloldal diadalmaskodott, de a helyi Fideszben azzal számolnak, hogy Vattamány Zsolt meg tudja őrizni a polgármesteri pozícióját. Az ellenzék ebben a belső pesti kerületben is közösen indul, így az országgyűlési választásokon látott eredmények alapján a baloldal is a közgyűlési többség és a városvezetői tisztség megszerzésében reménykedik.

A Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjei:
I. kerület: Nagy-Gábor Tamás
II. kerület: Láng Zsolt
III. kerület: Bús Balázs
IV. kerület Wintermantel Zsolt
V. kerület: Szentgyörgyvölgyi Péter
VI. kerület Hassay Zsófia
VII. kerület Vattamány Zsolt
VIII. kerület Kocsis Máté
IX. kerület: Bácskai János
X, kerület: Kovács Róbert
XI. kerület: Hoffmann Tamás
XII. kerület: Pokorni Zoltán
XIII. kerület Bagdy Gábor
XIV. kerület: Rozgonyi Zoltán
XV. kerület: Pintér Gábor
XVI. kerület: Kovács Péter
XVII. kerület: Riz Levente
XVIII. kerület: Ughy Attila
XIX. kerület: Dódity Gabriella
XX, kerület: Juhász Lajosné
XXI. kerület: Borbély Lénárd
XXII. kerület: Karsay Ferenc
XXIII. kerület Orbán Gyöngyi

Bíznak Molnár legyőzésében

A VIII. kerületben lefutottnak tekintik a versenyt, amit csak erősít, hogy a baloldal itt külön indul, ami nyilvánvalóan a Fidesz-KDNP malmára hajtja a vizet. A polgármesteri poszt mellett a közgyűlési többség sima megszerzését is kötelezően teljesítendő célnak tűzték ki.

Ferencvárosban alaposan felborította az erőviszonyokat Gegesy Ferenc visszatérése. Az egykori SZDSZ-es, majd független polgármester helyi szinten nagyon népszerű, így a kerületben az ő győzelmét könyvelték el Bácskai Jánossal szemben. A baloldal sikerét nagyban segítheti, hogy közösen indulnak.

A X. kerületben az országgyűlési választáson elszenvedett vereség ellenére úgy számolnak a kormánypártban, hogy meg tudják őrizni a polgármesteri posztot és a közgyűlési többséget. Ez finoman szólva nem lesz könnyű a közösen induló ellenzékkel szemben. Ők egyébként biztosra veszik a győzelmet Kőbányán.

Hoffmann Tamás Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Országos szinten is az egyik legnagyobb harcra számítanak a XI. kerületben, ahol Hoffmann Tamás jelenlegi polgármester veszi föl a küzdelmet Molnár Gyulával. Biztosat szinte senki sem tud mondani, de a Fideszben arra számítanak, hogy ha nagy küzdelemben is, de ismét elhódíthatják Újbudát.

A XII. kerületben - Józsefvároshoz hasonlóan - mindenki lefutottnak tekinti a versenyt, mivel tavasszal is a Fidesz-KDNP simán győzött, pedig akkor egységes volt az ellenzék, szemben a mostani helyzettel, amikor a pártok már előre deklarálták, hogy külön veszik föl a küzdelmet.

Itt nagy vereségre számítanak

A XIII. kerületben a kormánypárti berkeken belül mindenki magától értetődőnek veszi a vereséget, már azt is óriási eredménynek könyvelnék el, ha legalább egyetlen önkormányzati egyéni körzetben az első helyen végezne egy fideszes jelölt, de erre az ellenzéki összefogás miatt semmi esély nincs.

Zuglóban információink szerint vereségre számít a polgármester Papcsák Ferencet nem indító Fidesz-KDNP. Ez érthető, mivel a tavaszi országgyűlés választáson is a második helyen végeztek az ellenzéki összefogás mögött. Október 12-én is együtt indulnak az ellenzéki erők.

Rákospalotán Hajdu László visszatérése miatt úgy számolnak kormánypárti politikusok, hogy a kerületben az ellenzéki összefogás megszerzi mind a polgármesteri, mind a testületi helyek többségét.

Teljesen biztosra veszik a győzelmet a XVI. kerületben a Fidesz-KDNP politikusai, amit csak erősít, hogy a baloldal itt külön indul. A kormánypárti reményeket az is táplálja, hogy a családi házas városrésznek csupán 2002-2006 között volt baloldali vezetője.

A város peremén

Rákosmentén bár az ellenzéki pártok megegyeztek a közös indulásban, de ennek ellenére a kormánypárti várakozások szerint Riz Levente magabiztos győzelemmel megőrizheti a posztját. A kormánypárt közgyűlési többsége sincsen veszélyben, bár a rákoskeresztúri városrészben az ellenzék szerezhet mandátumot.

A XVIII. kerületben tavasszal hatalmas versenyben dőlt el az országgyűlési képviselői mandátum sorsa, és ehhez hasonló küzdelemre számítanak októberben kormánypárti forrásaink. Végül is azzal számolnak, hogy ellenzéki győzelem születik az ősszel.

Kispesten és Pesterzsébeten a Fidesz-KDNP vereségre számít, mivel 2010-ben sem sikerült megszerezniük az itteni polgármesteri címeket.

Csepelen nehezen lehet a pontos erőviszonyokat felmérni, mivel Németh Szilárd helyett Borbély Lénárd indul, míg az ellenzék közösen próbálja visszahódítani korábbi erősségét. Információink szerint vannak olyanok a Fideszben, akik a XXI. kerületben is vereségre számítanak. Ám korántsem mindenki. Ábel Attila, a csepeli szervezet elnöke úgy véli, "a baloldalnak van ugyan esélye a győzelemre, de józan fejjel nézve a választási eredményeket meg a valós helyzetet, kisebb, mint a Fidesznek." Szerinte "Csepelen a három balliberális párt és prominenseik folyamatosan egymást fúrják." - közölte az Origóval.

Németh Szilárd Forrás: Origo

A XXII. kerületben győzelemre számítanak a kormánypártiak, ráadásul a helyzetüket megkönnyíti, hogy az ellenzék itt is külön indul. Soroksáron négy évvel ezelőtt sem tudott győzni a Fidesz-KDNP jelöltje. Annyi előnyük most lehet, hogy a baloldal ebben a kerületben sem állt össze, ám ennek ellenére vesztes körzetként könyvelte el a Fidesz ezt a városrészt.

Összességében a Fidesz-KDNP egyelőre úgy számol, hogy 11 kerületben biztos a veresége, míg kettő-háromban billegőek az erőviszonyok.