Nyolcadik kerületi hungarikum: szabad strand a metró mellett

II. János Pál Pápa tér 4-es metrómegálló fürdés strand
Rögtönzött strand a II. János Pál Pápa téri 4-es metrómegállónál - Budapest, 2014. augusztus 8-
Vágólapra másolva!
Túl jó munkát végeztek a Főkert munkatársai, mert bár látványelemnek készült a két medence a II. János Pál pápa téri metrómegálló tőszomszédságában, egyhamar szabad strand lett belőle. A víz kristálytiszta, kár, hogy veszélyes. Az erre figyelmeztető táblákat még nem helyezték ki, addig önfeledten pancsol benne felnőtt, gyermek, kiskutya. 
Vágólapra másolva!
Rögtönzött strand a II. János Pál Pápa téri 4-es metrómegállónál. Fotó: Szabó Gábor

Nincs figyelmeztető tábla

A medencék körül zöld terület, padok, éppen, hogy lángosos nincs. Ideális környezet egy kis hűsölésre, piknikre. Jóval dél előtt egy huszonéves nő és két kisgyermek volt a medencében, az egyik gyerek hatéves forma, a másik karon ülő, pelenkás. A víz alig langyos, de ez láthatóan nem zavarja őket. És őket sem zavarja senki. Figyelmeztető táblát sem láttunk, ami arra figyelmeztetné a fürdőzőket, ne használják a medencéket.

Mivel a két medence közvetlenül a metróbejárat mögött van a metró biztonsági őrei is látják a fürdőzőket, de egyikük azt mondja a medence nem a BKK tulajdonában van, így nincs dolguk a strandolókkal. Talán a kertészeté, tippel, hogy kinek a hatáskörébe tartozna a fürdőzőket figyelmeztetni, elzavarni, egyáltalán intézkedni bármit is.

Felnőttek és gyermekek is használják a medencéket. Fotó: Szabó Gábor

Hajléktalanok is használják a medencéket

Láttam én kutyát is fürdeni a vízben, este meg ide jönnek a hajléktalanok és itt mossák meg a lábukat. Potyognak a lábukból a kukacok a vízbe, az anyukák meg beleengedik a gyerekeiket. Hát tudja, ki engedné meg! Nekem nincs dolgom velük, kivéve, ha felmásznak a metró oldalára – ez szolgál egyébként csúszdaként a fürdőzőknek - na, akkor lezavarom őket, – mondja a biztonsági őr.

Úgy tudják, fertőtlenítik a vizet

Erre hivatkozik mindenki, akit arról kérdezünk nem tartanak-e fertőzéstől. A két medence vonzerejét az is növeli, hogy a kánikulában „nem lehet válogatni és ingyen van” – ezt már egy tizenéves fiú mondja. Ő nem ment bele a vízbe, de megerősíti azt, hogy sem a közterület felügyelők, sem a rendőrök nem zavarják el őket, holott „tízpercenként megy el egy rendőrautó – mondja a fiatal fiú.

Az ÁNTSZ-nek nincs hatásköre ellenőrizni a vizet

A szökőkutakat, díszkutakat eredetileg nem fürdésre tervezték, az ilyen létesítmények vízminőségét nem ellenőrzik, az egészségügyi hatóság csak a kijelölt fürdőhelyeket ellenőrzi, ezen túlmenően hatásköre nincs - válaszolta az Origó kérdésére Tengelits András az ANTSZ külső kommunikációs vezetője.

A szennyeződésekkel elsősorban hasmenést okozó mikroorganizmusok kerülnek a vízbe például porral vagy állati ürülékkel. Egy meleg nyári napon a szökőkutakban lévő víz könnyen felmelegszik, a 25 fok feletti hőmérséklet pedig szintén elősegíti a mikroorganizmusok elszaporodását. Ezért az ÁNTSZ kifejezetten arra kér mindenkit, hogy ne fürödjön a szökőkutakban és díszkutakban.

A szemközti elemet csúszdakénk használják. Fotó: Szabó Gábor

Nem is medencék, hanem vízi architektúrák

A "medencék", vagy pontosabban épített vízi elemek, mint megtudtuk, a Főkert Nonprofit Kft. tulajdonában vannak, és turista látványosságnak készültek, mondta az Origónak Erdélyi Krisztina, a Főkert Nonprofit Kft kommunikációs munkatársa. A vízhez használt fertőtlenítőszer az algásodást akadályozza meg, de nem teszi a vizet fűrdésre alkalmassá. Miután értesültek arról, hogy strandnak használják a "vízi architektúrákat", figyelmeztető táblákat készíttetnek és helyeznek el a medencék mellett. Hamarosan.