Kábítószer volt egy postai küldeményben Borsodban

Vágólapra másolva!
A NAV cigarettakereső kutyája jelzett, a borítékban egy új pszichotróp anyagot és tablettákat találtak.
Vágólapra másolva!

Kábítószergyanús küldeményeket talált a postacsomagok között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ismeretlenek levélborítékban adtak fel tablettákat és növényi aprítékokat.

Áprilisban három, szintetikus anyagokat tartalmazó csomagot foglalt le a NAV Észak-Magyarországon. A szakértők akkor mindháromról megállapították, hogy kábítószer.

A most visszatartott csomagok egyikének szakértői vizsgálata már elkészült. Erről is bebizonyosodott, hogy szintetikus kannabinoid, vagyis kábítószernek minősülő anyag.

Iti jelzett

A Magyar Posta miskolci telephelyén végeztek csomagellenőrzést a NAV pénzügyőrei, amikor két könnyű súlyú, ám ehhez képest magas értékmegjelöléssel ellátott levélborítéknál jelzett Iti, a NAV cigarettakereső kutyája.

A borítékokat röntgenkészülékkel is átvizsgálták. Látni lehetett, hogy az egyik valamiféle vágatot, a másik pedig tablettákat tartalmaz. Mivel a csomagokat csak a feladó jelenlétében jogosultak felbontani a pénzügyőrök, ezért megpróbálták értesíteni a borítékon feltüntetett személyt.

Új pszichotróp anyag

Miután a feladó és a címzett is fiktívnek bizonyult, hatósági tanúk jelenlétében nyitották ki a csomagokat. Az egyikben egy átlátszó műanyag tasakban 15 gramm apróra vágott, halványzöld növényi származék volt, a másikban pedig dollárjeles tabletták. Mindkettőt elküldték a NAV szakértői intézetébe további vizsgálatra. Az egyikről kiderült, hogy az ismeretlen vágott növényszármazék egy új pszichotróp anyag, amely először 4 hónappal ezelőtt bukkant fel Lettországban. A tabletták beazonosítása még folyik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést a rendőrségen.