A komp sodronykötelébe akadt a motorcsónak - négy sérült

Vágólapra másolva!
Motorcsónak ütközött a Szarvas és Mezőtúr között közlekedő komp kifeszített sodronykötelének a Hármas-Körösön hétfőn. A motorcsónakban négyen ültek, három ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült.
Vágólapra másolva!

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a motorcsónak a Hármas-Körösön Gyomaendrőd felől Békésszentandrás irányába haladt, amikor nekiütközött a komp kifeszített sodronykötelének.

A rendőrség a komp közlekedését felfüggesztette. A baleset körülményeit a Szarvasi Rendőrkapitányság rendészeti osztálya szakértő bevonásával vizsgálja – mondta Tordai Attila sajtószóvivő.