Elemzők szerint az MSZP túl sokat akart

Duzzad az MSZP-sek dühe Mesterházy ellen
Kormányváltó ellenzéki naggyűlés az Andrássy úton az Operánál.
Vágólapra másolva!
A MSZP makacsságával magyarázták az Origo által megkérdezett politikai elemzők az Együtt-PM azon lépését, hogy önállóan indulnak az október 12-i budapesti helyhatósági választáson. Véleményük szerint ebből a helyzetből a kisebb balliberális erők profitálhatnak a szocialisták kárára.
Vágólapra másolva!

Mint arról az Origo is beszámolt, az Együtt-PM bejelentette: önállóan indulnak Budapesten a választáson és önállóan kötnek kerületi szintű megállapodásokat, de továbbra is támogatják Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét. Elemzőket kérdeztünk az idág vezető útról, és a várható fejleményekről.

Ki a felelős a kudarcért?

"Az MSZP státuszféltése és a kisebb baloldali pártok étvágya vezetett el a mostani helyzethez" - mondta az Origónak Kiszelly Zoltán. A politológus emlékeztetett: a szocialisták nem szerették volna, ha a május 25-i európai parlamenti választás eredménye tükröződne az esetleges megállapodáson, főleg egy olyan baloldali fellegvárban, mint Budapest. Úgy látja, az Együtt-PM és a DK érzékelte, hogy a fővárosban erősek, és felül tudják írni a közvélemény-kutatók országosan kimutatott 2-3 százalékos eredményét.

Kiszelly szerint az egyezkedések előtt az egyik legfontosabb kérdés - az országgyűlési választásokhoz hasonlóan - az volt, hogy a kisebb baloldali pártok tudnak-e frakciót alakítani az adott kerületekben. "A szocialisták mindent elkövettek, hogy ezt megakadályozzák, amire a legjobb példa a XIII. kerület, ahol Tóth József nem akarta, hogy a kisebb szereplők fontos pozíciókat szerezzenek."

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel vélhetőleg nincs esély Tarlós István leváltására, ezért a baloldali szereplők a státuszépítésére kívánják felhasználni a közelgő voksolást, ezzel is 2018-ra pozícionálva magukat. A másik hasonlóság a tavaszi választásokhoz, hogy a baloldalon már most elindult a vita arról, ki a felelős az összefogás elmaradásáért - vélekedett Kiszelly. Úgy látja, ebben a versenybe a szocialisták vesztésre állnak, így a helyzetnek az Együtt-PM és a DK lehet a nyertese.

A hosszabb távú következményekről a politológus úgy nyilatkozott: könnyen lehet, hogy a budapestiek példáját több vidéki szervezet is követi majd. A szocialisták számára akár végzetes is lehet, ha az idei önkormányzati választáson gyengébben szerepelnek, mint 2010-ben, mert akkor még szétesettebb struktúrával várhatják 2018-at – mondta az elemző.

Racionálisan döntött az Együtt

Böcskei Balázs az Együtt-PM keddi lépését úgy értékelte az Origónak, hogy felemás, de racionális döntést hozott a párt, mivel a teljes önálló indulást kezdve a teljes összefogás lehetőségét is meghagyta a kerületi szervezetei részére. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért elemzője szerint a mostani helyzet létrejöttében az MSZP pozíciómaximalizálása játszott szerepet, valamint az, hogy a szocialisták a május 25-i állapot újrateremtésére törekedtek Budapesten, de ezt a többi szereplő nem fogadhatta el.

Az őszi baloldali esélyekről a politológus úgy vélekedett, az Együtt-PM lépésével azok alapvetően nem rendeződtek át, de az MSZP kerülhet hátrányba. Ennek oka, hogy azon kerületekben, ahol a baloldali többséget nem fenyegeti veszély, ott az Együtt vélhetően külön listával és jelöltekkel vág neki a megmérettetésnek, és nagy valószínűséggel a szocialisták kárára jutnak képviselői helyekhez. Bőcskei is kiemelte, hogy a kisebb baloldali pártok a mostani időszakot saját identitásuk felépítésére is használják.