Bocsánatot kért a Kukorelly Endrét leütő író

Vágólapra másolva!
Bocsánatot kért Kukorelly Endrétől az őt leütő írótárs, Csender Levente. Csender pillanatnyi érzelmi túlfűtöttséggel magyarázta tettét. A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kért Kukorelly Endrétől Csender Levente, amiért megütötte, és közleményben tudatta, sajnálja a Tokajban történteket. "Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom" – írta Csender pénteki közleményében.

A Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente Tokaj belvárosában szólalkozott össze egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után. Csender Levente ekkor úgy megütötte Kukorelly Endrét, hogy az író nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Hamis hang

Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke szerint mind Csender Levente, mind Kukorelly Endre több bort ivott a kelleténél. Csender énekelt, Kukorelly pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ezután ütötte meg Csender – vélhetően dühében – Kukorellyt, akit kórházba szállítottak. Az elnök szerint a két férfi között korábban semmiféle személyi konfliktus nem volt.

Az ügyben pénteken Szentmártoni Jánost is meghallgatják a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrségen. Súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást.