Orbán Viktor menesztette a Pető Intézet rektorát

Vágólapra másolva!
Felmentette a szeptembertől főiskolává alakuló Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének rektorát a miniszterelnök. A határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésére döntött Schaffhauser Franz főiskolai rektor felmentéséről.

A határozatban utaltak arra, hogy a Pető intézet jelenlegi intézményi formájában 2014. augusztus 31-ei hatállyal megszűnik. Két héttel korábban, július 31-én ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az intézet állami fenntartásba kerül, és feladatait szeptember 1-jével a Pető András Főiskola elnevezéssel megalakuló intézmény veszi át.

Az Országgyűlés július 4-én döntött a Pető intézet állami fenntartásba vételéről, valamint egyebek mellett arról is, hogy az intézet köznevelési intézménye gyakorlóiskolai státusba kerül. Rétvári Bence parlamenti államtitkár azzal magyarázta a törvénymódosítást, hogy az hosszú távú, biztos finanszírozást és jogi környezetet biztosít az intézetnek.

A július 31-én kiadott kormányrendelet kimondja: a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft. és a fenntartásában főiskolaként működő Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének (MPANNI) – a konduktív pedagógia legrégebbi képviselőjének – feladatait a Pető András Főiskola veszi át szeptember 1-jével.