Kezdődik az önkormányzati választás kampánya

Vágólapra másolva!
A hivatalos választási kampány szombaton, a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik. A választópolgárok jövő hétfőtől már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
Vágólapra másolva!

Augusztus 23-án kezdődik az önkormányzati és nemzetiségi választás hivatalos kampánya, és ekkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok is.

A törvény szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók közvetlen megkeresése, a politikai reklám és a politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti személyes kommunikáció.

A választási kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot, de a plakátokon és a szórólapokon is fel kell tüntetni, hogy ki készítette a hirdetményt. Képviselő- és polgármesterjelölteket, megyei listát ajánlani augusztus 25-étől, hétfőtől lehet. A választópolgárok ajánlócédulák helyett már íveken ajánlhatnak képviselőjelölteket, és egy választópolgár több jelöltet is támogathat.