Vágólapra másolva!
Nem jár le a 98 százalékos különadó visszatérítésének határideje augusztus 25-én és a vagyonosodási vizsgálatról szóló hír is kacsa - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság februárban mondta ki a különadó alaptörvény-ellenességét. A Népszabadság augusztus 18-án írt arról, hogy Augusztus 25-én lejár az adó visszaigénylésére biztosított 180 napos határidő, amelyet az AB-határozat kihirdetésének napjától kell számolni. Aki addig nem lép, nagy valószínűséggel elbúcsúzhat a pénzétől – mondta Soós Andrea Klára ügyvéd a napilapnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban cáfolta most ezt a hírt.

A szaktárca úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az alkotmánybírósági határozatot tudomásul vették és úgy döntöttek, a végkielégítések után a jövedelemszerzés idején a hatályos törvények szerint kell adózni. Ez azt jelenti, hogy személyi jövedelemadót és egészségbiztosítási járulékot kell utána fizetni.

A kormány júliusi döntése értelmében a 98 százalékos különadó személyi jövedelemadóval és egészségbiztosítási járulékkal csökkentett összege visszajár az adózóknak, amennyiben egyéb adótartozásuk nincs. A visszaigénylés pontos módjáról jogszabály dönt majd. A kormány jelenleg dolgozik a törvénytervezeten, ami várhatóan ősszel kerül a parlament elé.

A vagyonosodási vizsgálatról szóló hírt is cáfolták

A Nemzetgazdasági Minisztérium szintén cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint az adóhatóság az eddig benyújtott 98 százalékos különadó visszaigényléseknél vagyonosodási vizsgálatot indít. A szaktárca azt írta, hogy egyetlen esetben sem indított vagyonosodási vizsgálatot és nem szabott ki büntetést a Nemzeti Adó és Vámhivatal.

A konkrét jogszabály kidolgozásáig az eddigi visszaigényléseket önellenőrzés formájában nyújtották be az érintettek a NAV-hoz. Erre az Alkotmánybíróság döntése szintén lehetőséget teremt.

Az adóhivatal tájékoztatása szerint 2014. július 29-ig 275 különadóval érintett önellenőrzés érkezett, ezek közül ötöt hibásan töltöttek ki és nyújtottak be, a javításuk folyamatban van. A további 270 önellenőrzési bevallás feldolgozása megtörtént, az ellenőrzésre történő kiválasztás, az ellenőrzések lefolytatása folyamatban van, eddig 180 ellenőrzés elrendelése történt meg, azonban egyetlen első fokú határozatot sem hozott a NAV.

Az Országgyűlés 2010-ben döntött a 98 százalékos különadó bevezetéséről. A törvény a 2 millió forint feletti végkielégítéseket terhelte 98 százalékos különadóval. A strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság későbbi döntése alapján a különadó az adózónak visszajár.