Vágólapra másolva!
A keddi, lefújt egyeztetés után találkozott végre Tóbiás József, az MSZP elnöke és az eddig számára ismeretlen közös főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc. Szervezési kérdésekről beszélgettek, és a fő kampányüzenetről is, ám utóbbit a jövő heti programbemutatóig igyekeznek titokban tartani.
Vágólapra másolva!

Emberileg korrektnek, szakmailag kompetensnek ismerte meg az MSZP elnöke a baloldal közös főpolgármester-jelöltjét, Falus Ferencet, akinek van is elképzelése a fővárosról. Tóbiás József pártelnök a csütörtök reggeli nem nyilvános találkozóról az Origónak azt is elmondta: ígéretet kapott Falustól arra, hogy az őt ajánló Együtt-PM kialakítja a kampányhoz szükséges hatékony intézményrendszert.

Kevés a konkrétum

Beszélgettek arról, hogyan látják a főváros jelenét, és a közös célokat, mit gondolnak az oktatásról, a szociális kérdésekről. A konkrétumokat illetően szűkszavú Tóbiás József annyit elárult, hogy a találkozó számára legmegnyugtatóbb eleme az volt, hogy sikerült tisztázni a hatékony kampányhoz szükséges szervezeti és szervezési kérdéseket.

Nem állt a sajtó nyilvánossága elé az MSZP elnöke közvetlenül a találkozó után Fotó: Origo

Más kampányszervezet

Az MSZP elnöke szerint ugyanis a kampányt működtető új intézményrendszerre van szükség. Magyarázata szerint az őszi koordinált indulásnak megfelelő kampánystruktúra más szervezeti és szervezési kereteket igényel a tavaszi egységes indulás jelentette helyzethez képest."Enélkül mi sem tudjuk hatékonyan segíteni saját eszközeinkkel a kampányt" - tette hozzá.

Államkapitalizmus épül

Tóbiás József a baloldali főpolgármester-jelölttel érintett témák közül kiemelte az agglomeráció kérdését. „A főváros szolgáltatásait 600 ezer, a városhatáron kívül élő ember is nap mint nap veszi igénybe veszi" – mondta. Ennek kapcsán szóba kerültek a kormánynak a közszolgáltatásokat érintő államosítási intézkedései. „A közszolgáltatásokat a közösségi tulajdontól távolodva, a közösségi kontroll alól kivonva működteti a kormány, ezzel egyfajta államkapitalizmust épít" - állapította meg.

A munkától venné el az időt

Arról, hogy a korábbi tervekkel ellentétben, közös megbeszélésük után miért nem tájékoztatták a sajtót, Tóbiás azt mondta: naponta találkozik polgármesterjelöltekkel, és számára mindegyikük egyformán fontos, hiszen „az MSZP az országban gondolkodik, nem csak a fővárosban". Úgy vélte, ha tájékoztatót tartana minden ilyen munkaértekezlet után, akkor éppen az utóbbira nem jutna ideje.

Programelemeket emeltetnének át

Az MSZP elnöke azt kérte Falus Ferencttől, hogy saját választási programjába minél több elemet emeljen be a szocialisták programjából. Ezt Budai Bernadett pártszóvivő közölte az MTI-vel, megerősítve a találkozó tényét, egyúttal jelezte: korábban már beszélt egymással telefonon Falus Ferenc és Tóbiás József.

Falus is szűkszavú volt

A találkozóról Falus Ferenc beszélt a Hét Olajfa civil szervezet csütörtök esti fórumán. Az Index tudósítása szerint ezen Falus elárulta, hogy a kampány legfőbb üzenetéről is egyeztettek, de erről egyelőre többet nem mondott, mert programjának jövő heti bemutatójáig igyekszik titokban tartani. A Népszava pedig azt írta a fórumról: Falusék megállapodtak abban, hogy kampánystábjaik rendszeresen egyeztetnek majd.

Falus Ferenc a DK, az MSZP és az Együtt-PM közös ellenzéki jelöltjeként Fotó: Bielik István - Origo

Kedden elmaradt a találkozójuk

"Szervezési okokra" hivatkozott az MSZP, amikor a kedd délelőttre tervezett Falus Ferenc-Tóbiás József találkozót, és az azt követő sajtótájékoztatót hétfő este váratlanul lemondta. Az ok kivételesen valóban az volt, aminek látszott: "elszervezett" egymás mellett a DK és az MSZP, két Falus-szereplés pedig a kampányguruk szerint sok lett volna egy napra.