Megkezdődött az EU-csúcs

Vágólapra másolva!
Az ukrajnai orosz agressziós cselekmények miatt az Oroszország elleni uniós szankciók lehetséges megszigorításáról szóló találgatások közepette kezdődött meg szombat délután Brüsszelben az EU-országok csúcsvezetőinek rendkívüli tanácskozása.
Vágólapra másolva!

Az ülés eredetileg tervezett fő témája két uniós kulcspozíció betöltésének az eldöntése: miután az Európai Parlament (EP) már megszavazta az Európai Bizottság elnökének - a portugál néppárti José Manuel Barroso utódjának - Jean-Claude Juncker szintén néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt, az EP elnöke pedig ismét a német szociáldemokrata Martin Schulz lett, az állam- és kormányfőknek most minősített többséggel az Európai Tanács elnökének személyéről - vagyis saját testületük irányítójáról -, továbbá az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéről kell dönteniük.

Személyi kérdések terítéken

Az előbbi posztot eddig a belga néppárti Herman Van Rompuy, az utóbbit a brit munkáspárti Catherine Ashton töltötte be. Angela Merkel német kancellár a tanácskozásra érkezve úgy vélekedett, hogy ezúttal sikerül dűlőre jutni a személyi kérdésekről. Az Európai Tanács elnöki posztjára Donald Tusk lengyel kormányfőt, a főképviselői tisztségre pedig Federica Mogherini olasz külügyminisztert tekintik a legesélyesebbnek uniós körökben.

Merkel korszakos meglátása

Ukrajnáról Merkel azt, mondta, hogy ott "nagyon súlyos" a helyzet. Francois Hollande francia köztársasági elnök arról beszélt érkezési nyilatkozatában, hogy az Oroszország elleni szankciókat "az eddiginél magasabb szintre" kell emelni. Mark Rutte holland kormányfő visszafogottan szólt a szankciószigorítás eshetőségéről. Mint mondta, az Európai Bizottságnak át kellene tekintenie a szankciók politikai és gazdasági hatását. A maga részéről elégedetlenségét hangoztatta a szankciók eddigi hatásfokát illetően.

Hadiállapot Ukrajna és Oroszország között

Dalia Grybauskaite litván államfő úgy fogalmazott újságírók előtt a tanácskozás megkezdése előtt, hogy Oroszország "gyakorlatilag hadiállapotba" került azzal az Ukrajnával, amely közeledni kíván Európához. Alexander Stubb finn miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a szankciószigorításhoz a tagállamok többségének támogatására van szükség. Kizárta a konfliktus katonai megoldásának lehetőségét, és arra hivatkozott, hogy az EU csak "puha" hatalomgyakorlásra képes. Szerinte is át kell tekinteni, mennyire mondhatók eredményesnek az eddigi szankciók.