Két órával a tanévnyitó után megjelent egy igazgató

2014.09.01. 23:47

A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Miskolctapolcai Tagiskolája Tantestülete, Közalkalmazotti Tanácsa és Szakszervezete nyílt levélben tiltakozik Balog Zoltánnál az iskolában kialakult helyzet miatt.

Az ügy előzménye, hogy korábban eredménytelennek bizonyult az intézmény vezetésére kiírt és beérkezett pályázat. Két jelentkező is akadt a tisztségre - egyikük a korábbi igazgató, aki 13 éven keresztül vezette az intézményt - a másik egy külsős, vezetői tapasztalattal nem rendelkező pályázó.

Összesen 17 különböző testület alkotott véleményt, melyek egyöntetűen elutasították a külső pályázót a pályázatában leírt komoly szakmai tévedései miatt. Mind a 17 testület támogatta a korábbi igazgató pályázatát - áll a nyílt levélben.

A tantestület mindezek ellenére tudomásul vette a pályázatok eredménytelenségét, és – a Miskolci Tankerület augusztus 25-ei utasítása alapján – az általános igazgatóhelyettes vezetésével indult el a tanév. Az ünnepélyes tanévnyitó után két órával azonban megjelent az intézményben a külső pályázó, aki egy augusztus 15-ei keltezésű megbízólevél átnyújtásával bejelentette, hogy ő az intézmény megbízott igazgatója.

Az iskola munkatársai értetlenül állnak a helyzet előtt, és nyílt levelükben kérdéseket tettek fel Balog Zoltán szakminiszternek:

- A két eredménytelen pályázó közül miért a külsős, vezetői tapasztalattal nem rendelkező, az iskolai életet egyáltalán nem ismerő, súlyos szakmai és tárgyi tévedéseket tartalmazó pályázatot benyújtó személyt bízzák meg az iskola vezetésével?

- Miért nincs szükség arra a vezetőre, aki az elmúlt 13 évben az iskolát sikeresen, eredményesen, nagy szakmai hozzáértéssel, közmegelégedettséggel vezette?

- Miért nem értesült az iskola az augusztus 15-ei intézményvezetői megbízásról?

- Valóban az emberi erőforrások legjobb felhasználása történt e megbízás által?

A levél szeptember 1-jén, késő este érkezett Balog Zoltánhoz, így a miniszter vagy munkatársai egyelőre nem reagáltak a kérdésekre.