Szombaton tartja a Fidesz a kötcsei pikniket

Vágólapra másolva!
A kormányfő beszédet mond, de az esemény zártkörű lesz.
Vágólapra másolva!

Szombaton tartják a tizenharmadik kötcsei polgári pikniket, a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvényét. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerint Orbán Viktor kormányfő az idén is mond beszédet a találkozón, amely ezúttal is zártkörű lesz.

A kötcsei polgári pikniket 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen. A tavalyi rendezvényen Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz.