Picit veszített, de még így is nagyon vezet a Fidesz

politikai plakátok, önkormányzati választás, Szentgyörgyvölgyi, Fidesz KDNP
Vágólapra másolva!
Nyári vesztesége ellenére továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz–KDNP, miközben a Jobbik is őrzi a második helyét – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A baloldali ellenzéki pártok közül az MSZP a legerősebb, míg a DK és az LMP fej-fej mellett áll. Az intézet júliusi kutatásában a kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében még 37, míg most 33 százalék volt.
Vágólapra másolva!

A nyári csökkenés után a Fidesz augusztusban stabilizálni tudta támogatottsági előnyét, és 33 százalékos szimpatizánsi arányával továbbra is magabiztosan vezeti a pártversenyt – derül ki a Nézőpont Intézet 1000 fős telefonos közvélemény-kutatásból, amely augusztus 25-30. között készült a Heti Válasz megbízásából.

Az európai parlamenti választás után a három baloldali párt támogatottsága nagyon közel került egymáshoz. Az elmúlt hónapok eredményei azt mutatják, hogy bár alacsony bázison, de az MSZP stabilizálni tudta előnyét a másik két baloldali párttal szemben, az MSZP-nek 10, a DK-nak 5, az Együtt-PM-nek pedig 3 százalék jelenleg a támogatottsága az összes megkérdezett között – olvasható az intézet elemzésében. A baloldal megosztottságnak köszönhetően továbbra is a Jobbik a második legerősebb párt, 15 százaléknyi szimpatizánssal. Az összes megkérdezett között az LMP 4 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A potenciális támogatottsági adatok a baloldali pártok támogatóinak alacsony aktivitási kedve miatt a Fidesznek, a Jobbiknak és az LMP-nek kedveznek. Ezen a bázison a kormánypártra 42, a Jobbikra 26 százalék, az MSZP-re 11, az LMP-re 9, a DK-ra 8, az Együtt-PM-re pedig 4 százalék szavazna most vasárnap – zárul a Nézőpont Intézet közleménye.

A Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésében még azt mutatta ki, hogy az összes megkérdezett 37 százaléka a Fidesz-KDNP szimpatizánsa. A három baloldali párt közül az MSZP az összes megkérdezett között 8 százalékon állt, a DK 4, az Együtt-PM 3 százalékon.