150 négyzetméter alatt nem kell ingatlanadót fizetni

Vágólapra másolva!
Cáfolja Budaörs polgármestere a Jobbik alelnökének azon kijelentését, amely szerint 25 ezer forintnyi "ingatlanadót" kell fizetni a városban. Wittinghoff Tamás csütörtöki közleménye szerint csak az átlagosnál jóval nagyobb ingatlanokat adóztatják Budaörsön.
Vágólapra másolva!

A polgármester azt közölte, hogy Budaörsön kommunális adó egyáltalán nincsen, építmény- és telekadót pedig kizárólag a 150 négyzetméternél nagyobb, saját tulajdonú lakóház vagy lakás után kell fizetni. A helyi rendelet alapján egyébként a 150 négyzetméteres lakóingatlanhoz tartozó nem lakáscélú részből szintén adómentes 150 négyzetméternyi terület. A telkek esetében 1200 négyzetméterig van adómentesség - tették hozzá. "Mindezek alapján úgy véljük, nincs arra szükség, hogy a budaörsi kisembereket Sneider Tamás védje meg az önkormányzattól" - közölte a polgármester.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a szegénységi mutatók javítása érdekében az önkormányzati törvény módosítását javasolja, és az általa ingatlanadóként jellemzett adónemek - kommunális, építmény- és egyéb helyi adók - megszüntetését szorgalmazta.
Az alelnök példaként említette, hogy Hajdúböszörményben 12 ezer, Budaörsön több mint 25 ezer, Balassagyarmaton 5 ezer, Bátonyterenyén több mint 7 ezer forintot kell fizetniük az ott élőknek. Pozitív példaként hozta a jobbikos vezetésű Tiszavasvárit, ahol kivezették a helyi adókat az intézmények állami fenntartásba adása és az állami adósságátvállalás után.