A gólyatáborok alapvetően jól működnek

Vágólapra másolva!
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint kirívó és példátlan, ami az ELTE gólyatáborában történt, ugyanakkor számos, a hallgatói önkormányzatok által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.
Vágólapra másolva!

Körösparti Péter ezt csütörtökön az Eötvös Loránd Tudományegyetem gólyatáboraiban történtekre reagálva közölte. Az egyik gólyatáborban megerőszakoltak egy elsőéves hallgatót, egy másikban pedig nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az elsőévesekkel.

Példátlan esetek

A HÖOK elnöke kiemelte: kirívó bűncselekményről van szó, ilyenre tudomása szerint nem volt példa a gólyatáborok elmúlt évtizedében. Ha a bűncselekmény az eddig napvilágot látott információk szerint történt, elmondható, hogy a feltételezett elkövető józan volt, ráadásul erőszakos természetű ember, tehát a bűncselekmény nem egy buli hevében megszülető hirtelen gondolat következménye.

Hozzátette: a gólyatábori bulik és az ott énekelt, esetenként obszcén kifejezéseket tartalmazó indulók problémakörétől élesen elkülönülő egyedi esetről van szó. Ha igaz, hogy a kari hök elnökének figyelmét felhívták a lehetséges veszélyre és ő nem tett semmit, akkor alkalmatlanságról van szó, egy ilyen információt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Korrekt, alapos vizsgálat lesz

Biztos benne - folytatta -, hogy az ELTE vizsgálata korrekt és alapos lesz, és ha bizonyítást nyer, hogy a gólyatábor lebonyolítását koordináló, valamint a szervezésben részt vevő hallgatók mulasztásokat követtek el, a felelősségre vonások haladéktalanul megtörténnek. Úgy véli, nem lehet elítélni mindenkit, mert számos, a hallgatói önkormányzatok által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik, amelyekben az intézmények vezetői is részt vesznek, és amelyek értéket képviselnek és közvetítenek az elsőéves hallgatóknak. Az országban az idén több mint nyolcvan gólyatábor volt, legalább hatvan helyszínen. A szervezésben több ezren vettek részt, és nem csak hallgatók. Tudomása szerint a szóban forgó döbbenetes esetet kivéve kirívó bűncselekmények nélkül zajlottak le a táborok - jegyezte meg Körösparti Péter.

A jövőben az egyetem szervez

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen várhatóan pénteken zárul le a gólyatáborokban történtek miatt indított fegyelmi vizsgálat - közölte az ELTE rektora csütörtökön sajtótájékoztatón. Mezey Barna hozzátette, hogy ha megállapítják a szervezők felelősségét, akkor a legsúlyosabb döntés is születhet, ami azt jelenti, hogy meg is válhat az egyetem a vétkes hallgatóktól. Kitért arra, hogy felülvizsgálják az egyetemi gólyatáborok szervezésének rendjét, és a jövőben a szervezés csak az egyetem vezetése által meghatározott garanciák és központi ellenőrzés mellett történhet. Mint elmondta: kiderült, hogy a kari részönkormányzatok súlyosan megsértették az egyetem normáit.

Nem szabad összemosni

Nagyon sajnálatos és borzalmas bűncselekmény történt Fonyódligeten, a trágár dalt pedig - mint minden tábori rigmust - a gólyák írták, egyikhez sincs köze az instruktori körnek - mondta az Origónak egy korábbi ELTE ÁJK-s hallgató, aki éveken keresztül dolgozott instruktorként. Szerinte nem szabad olyan szervezeteket felelősségre vonni, amelyekben lehet, hogy hibázott valaki, de a szervezet egészére óriási szüksége van az egyetmnek a mindennapi működéshez, a diákélet koordinálásához.