Rogán: A Fidesz másképp működik

rogán antal, mokka, fidesz
Rogán Antal
Vágólapra másolva!
Rogán Antal a Mokka vendégeként beszélt arról, hogy a Fidesz változtatott-e az elmúlt négy évben a gazdasági szereplőkhöz való viszonyulásán.
Vágólapra másolva!

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kötcsei polgári piknik nem véletlenül zártkörű rendezvény, hiszen itt a politikát tágabb értelemben vizsgálják, így az itt elhangzó miniszterelnöki összegzés is jelentős.

A politikai közeg résztvevői egyszerre néztek vissza az elmúlt időszakra, így értékelték a múltat, és néztek a jövőbe. A választások után most először ült le együtt ez a szélesebb közösség. Orbán Viktor is értékelte az elmúlt időszakot, és a sikerek közül hármat emelt ki: az árvízi összefogást, a rezsicsökkentést, illetve a bankok elszámoltatását.

Rogán Antal szerint most az derült ki, hogy a Fidesz máshogy viszonyul a gazdasági szereplőkhöz, mint ahogy azt például az MSZP gondolta. Sem ők nem változtak meg, sem a gondolkodásmódjuk nem változott.