Hat év börtönt kapott a diplomás postarabló

Vágólapra másolva!
Nem kapott munkát, ezért döntött úgy, hogy kirabolja a miskolci postát.
Vágólapra másolva!

Jogerősen is hat év börtönre ítélték azt a férfit, aki még 2012-ben két gázpisztollyal és egy viperával (teleszkópos bottal) kirabolt egy postát Miskolcon – írja a Boon.hu.

A férfi maszkot húzott, és gázpisztollyal a levegőbe lőtt, amikor a postához megérkezett az értékszállító kocsi. A pénzkísérők azonban nem ijedtek meg. Az egyikkel dulakodni kezdett, megütötte a viperával, és beestek a posta üvegajtaján. A támadó ezután elmenekült, de még aznap elfogták.

A férfit a Boon.hu csak úgy emlegeti, hogy az "értelmiségi postarabló", mert korábban főiskolai diplomát szerzett, de nem tudott elhelyezkedni. A lap szerint egyre kilátástalanabbnak érezte helyzetét, ezért próbálkozott a postarablással.