A devizahitelesek az őszi ülésszak nyitótémája

kormányalakítás, parlament, fidesz, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
A devizahitelesek kártalanításáról szól a hétfőn kezdődő őszi parlamenti ülésszak, erről beszél majd napirend előtt Orbán Viktor kormányfő is. A kormány harmadával csökkentené a törlesztőrészleteket, míg az MSZP 2010-es árfolyamokon forintosítaná a devizahiteleket.
Vágólapra másolva!

A kormányfő is erről beszél majd

Hétfőn, kétnapos üléssel kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelynek első napján Orbán Viktor is felszólal. A miniszterelnök napirend előtt a várakozások szerint a devizahitelesek terheinek csökkentését célzó kormányzati terveket ismerteti – ez volt a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésének a fő témája is.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában is a banki hitelesekről beszél majd Forrás: Origo

A tervekről Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában annyit árult el, hogy a bankok elszámolásának végén mintegy egyharmaddal biztosan csökken az adósok fennmaradó hiteleinek törlesztőrészlete.

„Az a pénz, amit a bankok tisztességtelenül elvettek, visszajár, a fennálló tartozást ennyivel csökkentik” - magyarázta.

Kamat- és díjemelési tilalom lesz

A kormány szerdai ülésén tárgyalta a témát, majd Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető jelezte: ezermilliárd forint környékén van az összeg, amelyet a magyar bankrendszernek vissza kell fizetnie a családoknak. Hozzátette: a kormány fenntartja a devizahitelek teljes forintosítására vonatkozó szándékát, de erről még nincs döntés. Rogán jelezte, a törlesztőrészletek jövő februártól csökkenhetnek 25-30 százalékkal.

Munkamegosztás: Rogán Antal bejelentette, Matolcsy György kidolgozza Forrás: MTI/Kovács Tamás

Pénteken be is nyújtotta a kormány erről szóló javaslatát. Eszerint a bankoknak el kell számolniuk a múltbeli túlfizetéseket. A kiszámítás módszertanát a Matolcsy György vezette jegybank alakíthatja ki. A javaslat kimondja az egyoldalú kamat- és díjemelés tilalmát is legkésőbb 2016. április 30-ig. A hiteleseket érintő előterjesztés általános vitája kedden kezdődik, szavazás szeptember 24-én várható.

Az MSZP már idén forintosíttatna

A törvényjavaslatban még nem esik szó a hitelek forintosításának részleteiről, csak az árfolyamrés és a jogtalan kamatemelések elszámolásáról. Az MSZP viszont szombaton azt javasolta: még az idén forintosítsák a devizahiteleket a 2010 áprilisi árfolyamokon. Akkor az euró 265, a svájci frank 185 forint volt.

Botka László szerint 2010-es árfolyamokon kellene forintosítani a devizahiteleket Forrás: MTI/Kovács Attila

A szocialisták országos választmánya felkérte a frakciót, hogy a hétfői ülésnapon nyújtson be erről határozati javaslatot - jelentette be Botka László választmányi elnök. Hozzátette: 2010 tavasza óta a kormány intézkedései miatt emelkedett egy átlagos devizahiteles törlesztőrészlete mintegy 70 százalékkal.