Kilépett a medréből a Kerka

Vágólapra másolva!
A Zala megyei Lentikápolnánál kilépett medréből a Kerka, homokzsákos védekezésre van szükség - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője úgy tájékoztatott, hogy a megyében homokzsákokkal védekeznek még Mikekarácsonyfánál, Rédicsen, Lovászinál, Muraszemenyénél, Kerkaszentkirályon és Szécsiszigeten. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt a leginkább érintett Zala megyében eddig mintegy 20 ezer homokzsákot és 190 köbméter homokot használtak fel a védekezés során, 10 ezer homokzsákot pedig készenlétben tartanak az érintett településeken.

Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza és Zalaszombatfa jelenleg nem közelíthető meg személyautóval közúton, mert a környező patakok kiléptek a medrükből.

Vas megyében két helyen védekeznek a szakemberek homokzsákokkal: Körmenden mezőgazdasági területről folyik a víz a településre, Szentgotthárdon pedig egy fatelep csarnokába folyik be a csapadék.
A Veszprém megyei Noszlopon egy lakóházat veszélyeztet az áradás, ezért a szivattyúkon kívül homokzsákos védekezésre és útlezárásra is szükség van.

Somogy megyében Siófokon egy lakóházból nyolc embert kellett kitelepíteni. A település több pontján szivattyúznak a katasztrófavédelem tűzoltóegységei - tájékoztatott a helyettes szóvivő.