Kritikus az árvízhelyzet négy zalai településen

Rédics árvíz áradás légifelvétel dron
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett, drónról készített képen víz alatt álló terület Rédics és a magyar-szlovén határ között. A Kebele- és a Szentgyörgyvölgyi-patak áradása miatt a Kebele-tározóban mintegy ötmillió köbméter vízmennyiség áll, csaknem 370 hektárnyi az elöntött terület nagysága. MTI Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Vágólapra másolva!
Lentibe már visszatérhettek az esőzés miatt kiköltöztetett lakók, de másutt Zala megyében még így kritikus a helyzet, négy települést zár el a víz a külvilágtól. Országszerte 285 embernek kellett elhagynia otthonát – jelenleg hat megyében hatezer ember védekezik az eső okozta áradások ellen. A katasztrófavédelem drónnal méri fel, hol kell még segítség.
Vágólapra másolva!

Reggel óta ismét megközelíthető Lenti üdülőövezete, amit még szombat hajnalban öntött el a lendvaderesi záportározóból kiömlő víz. Az áradást az okozta, hogy egy óra alatt 10 centiméterrel emelte meg a vízszintet az özönvízszerű esőzés a tározóban, a víz átcsapott a vízgyűjtő falán. Emiatt 124 embert kellett biztonságba helyezni.

Négy zalai település a víz fogságában

Továbbra is Zala megyében a legsúlyosabb az árvízhelyzet az országban. „Két településről – Szijjártóházáról, Zalaszombatfáról – vasárnap este sötétedéskor költöztették ki a helyieket, 82 embert. Egyelőre nem tudni, mikor térhetnek haza" – mondta el az Origónak Cseresznyés Dániel, a katasztrófavédelem megyei szóvivője. Elzárta a víz a külvilágtól Bödeházát és Gáborjánházát is, az itt élők maradtak, helikopteren visznek nekik élelmet.

Lezárt, vízzel borított út a Zala megyei Gáborjánháza határában Forrás: MTI/Varga György

Zalában jelenleg 800-an vesznek részt az ár és az eső elleni védekezésben, napi száz bejelentést kapnak a tűzoltók elárasztott házak, pincék és utak miatt – érkezik segítség Budapestről és Somogy megyéből is. Zalában jelenleg kilenc út járhatatlan.

Drón figyeli az áradást

A homokzsákok mellett drónt is bevetett a katasztrófavédelem Zalában: a robotrepülő nagyfelbontású képeket és videót is készít az elárasztott vagy veszélyeztetett területekről. "A drón előnye, hogy nagy területeket is gyorsan és pontosan feltérképezhetünk vele, követhetjük az áradó víz irányát, és így azt is láthatjuk, hol kell legközelebb védekezni" – mondta el kérdésünkre Hajdú Márton, a BM OKF szóvivője.

Víz alatt álló terület Rédics és a magyar–szlovén határ között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett, drónról készített képen. A Kebele- és a Szentgyörgyvölgyi-patak áradása miatt a Kebele-tározóban mintegy ötmillió köbméter vízmennyiség áll, csaknem 370 hektárnyi az elöntött terület nagysága. MTI Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Forrás: MTI/Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A katasztrófavédelem drónja 70 perc repülésre képes, óránként 54 kilométeres sebességgel, egy kilométeres magasságból tudja fotózni és filmezni az árvíz sújtotta területeket.

Százakat telepítettek ki

Hajdú Márton szerint országszerte 15 településen 285 embernek kellett elhagynia az otthonát az intenzív esőzések és az áradó folyók miatt. Zala mellett Somogy, Vas, Veszprém, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében is költöztettek ki lakosokat – az érintettek többsége barátoknál, rokonoknál húzta meg magát, csak 30-an vették igénybe az átmeneti szálláshelyeket.

Csak kenuval lehet közlekedni a csákánydoroszlói Dózsaligetben, ahonnan tizennyolc embert kellett biztonságba helyezni a Rába és a Vörös-patak áradása miatt. Forrás: MTI/Varga György

Országszerte 119 településen 6000 rendőr, tűzoltó, vízügyi szakember és önkéntes védekezik a víz ellen, homokzsákokat pakolva, elvezető árkokat ásva. Általában elöntött pincék és kertek miatt hívják a katasztrófavédelmet, de sok házat lakhatatlanná tett az intenzív eső vagy az utána következő áradat.

Az árvízi helyzetről, esőzésekről szóló, percről percre frissülő híreinket itt olvashatja.