Vágólapra másolva!
Szigetvári Viktor szerint 2018-ig lépésről lépésre fogják „visszafoglalni az országot”, de már az októberi választást követően „jó pár megyében” sokkal több ellenzéki polgármester és képviselő lesz, mint amennyi eddig volt.
Vágólapra másolva!

Szigetvári abban bízik, hogy a választás Budapesten érdemi áttörést hoz a baloldal számára, és a főpolgármester, továbbá számos kerületi polgármester is az ő jelöltjeik közül kerül ki.

Ebből az Együtt-PM is kiveszi a részét és büszkék vagyunk rá, hogy tizennyolc hónapja létező pártként az ország kétharmad részében tudtunk megyei listát állítani - mondta.

Szigetvári Viktor hangoztatta: „Tisztességes, átlátható önkormányzatokra van szükség. A fővárosban és vidéken is fel kell lépni a korrupcióval szemben, le kell számolni azokkal, akik sajátjukként kezelik az önkormányzati forrásokat, érintettek a trafikmutyiban” - közölte.