Nem hallgatja meg az MSZP az alkotmánybíró-jelölteket

Paczolay Péter alkotmánybíró alkotmánybíróság elnöke Foglalkozás SZEMÉLY alkotmánybíró alkotmánybíróság elnöke Foglalkozás SZEMÉLY Budapest, 2014. március 17.
Az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai a nyilvános határozathirdetésen, amelyen Paczolay Péter, az Ab e
Budapest, 2014. március 17. Az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai a nyilvános határozathirdetésen, amelyen Paczolay Péter, az Ab elnöke (hátso sor k) a testületnek a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését ismertette Budapesten, az Alkotmánybíróság székházában 2014. március 17-én.2014. március 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Politikai színjátéknak tartja az MSZP az alkotmánybírák jelölését, ezért nem vesz részt a meghallgatásukon sem - jelentette be a párt. A szocialisták Czine Ágnest felkészült bírónak tartják, Varga Zs. András jelölése viszont elfogadhatatlan a számukra.
Vágólapra másolva!

Nem vesz részt az MSZP az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatásán, mivel már jelölésüket is színjátéknak, politikai döntésnek tartja - közölte Teleki László és Bárándy Gergely szocialista képviselő.

A politikusok közleményükben ugyanakkor értékelik a jelölteket: mint kifejtik, Czine Ágnest felkészült, komoly bíró, aki eddigi pályafutása alapján alkalmas arra a tisztségre, amire jelölték .

Sulyok Tamás kapcsán a szocialisták megemlítik, hogy életrajza alapján közvetlen munkakapcsolatban állt Trócsányi László igazságügyi miniszterrel. "Bízunk abban, hogy nem az igazságügyi miniszter informális kapcsolattartójaként, hanem a törvényben előírt módon végzi majd munkáját" - teszik hozzá.

Színjátéknak tartja az MSZP az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatását. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A legrosszabb értékelést Varga Zs. András kapta az MSZP-től, őt elfogadhatatlannak tartják a szocialisták. A párt szerint a jelölt "Polt Péter legfőbb ügyész általános helyetteseként közvetlen felelősséggel tartozik azért, hogy az ügyészség a Fidesz politikai érdekeinek szolgálatában jól átgondolt és időzített koncepciós eljárásokat folytatott és folytat ma is a kormány politikai ellenfeleivel szemben."

A Fidesz részéről Gulyás Gergely utasította vissza az MSZP állításait: a párt frakcióvezető-helyettese szerint a jelöltek nem vádolhatóak semmilyen pártpolitikai szimpátiával.