Meg akartak erőszakolni egy lányt Szeged határában

Vágólapra másolva!
Elfogtak egy 28 éves férfit, aki vasárnap késő este megpróbált megerőszakolni egy lányt Szeged határában.
Vágólapra másolva!

A 17 éves sértett hazafelé tartott, amikor a Szeged-Szőreg és Újszentiván közötti vasúti átjárónál egy férfi megtámadta. Az árokba lökte, nadrágját és alsóneműjét lehúzva közösülni akart vele. A támadó végül a sértett ellenállása miatt felhagyott az erőszakkal, és – magához véve a lány telefonját elmenekült.

A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, hétfőn délután Újszentivánon elfogták, és házkutatáson megtalálták nála a lány telefonját is. A férfit kifosztás, valamint szexuális erőszak kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.