Ebolagyanús diákot szállítottak a Szent László Kórházba

Vágólapra másolva!
Ebolafertőzés gyanújával szállítottak a Szent László Kórházba egy külföldi diákot. Többen úgy értesültek, hogy a hallgatót azóta hazaengedték. A Origo kérdésére azonban a kórház megerősítette, hogy jelenleg is elkülönítve, szigorú megfigyelés alatt tartják . Az ebolafertőzés gyanúját továbbra sem tudták megnyugtatóan kizárni. Egyelőre biztos, hogy nem engedik haza. 
Vágólapra másolva!

A tanulót ezekben a percekben is a kórház trópusi betegségek osztályán elkülönítve kezelik, és megfigyelés alatt tartják. Az ügyeletes orvos az Origónak azt mondta, hogy a diák Nigériából származik, és a fertőző betegség tüneteivel szállították a korházba az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola III. kerületi kollégiumából. Hozzátette, hogy többet nem árulhat el, de az intézmény holnap reggel bővebb tájékoztatást ad.

Az Origo helyszíni tudósítójának beszámolója szerint a főiskola óbudai kollégiuma elé este negyed kilenckor öt rendőrautó és egy mentő érkezett. A diákot védőfelszerelésben és teljes arcot eltakaró maszkban szállították el.

A Hír Televízió információi szerint a diáklány korábban maláriás volt, és most újra belázasodott, ezért vitték a kórházba megfigyelésre.

Volt más hasonló eset Magyarországon. Korábban, ebolafertőzés gyanújával szállítottak a debreceni Kenézy Kórházba egy nigériai férfit.

Peter Piot belga járványügyi szakember, volt ENSZ-főtitkárhelyettes, az ebolavírus egyik felfedezője pedig nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy a fertőző betegség Afrikából más kontinensekre is átterjedhet.

Az Egészségügyi Világszervezet már júniusban felhívta a figyelmet az Ebola-járvány megfékezésére - írta a Life.hu. Az ebola elleni küzdelemről bővebben itt írtunk.