Vágólapra másolva!
Automatikus kegyelmi eljárást vezetne be a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében a kormány. Májusban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága embertelennek nyilvánította, hogy nincs lehetőség felülvizsgálatra ilyen esetekben. A mostani javaslat szerint 40 év után csak annak nem vizsgálnák felül az ítéletét, aki nem kéri.
Vágólapra másolva!

Negyven év után automatikusan, hivatalból indulna kegyelmi eljárás a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében. Erről Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Az államtitkár szerint a minisztérium egy erre vonatkozó javaslatot nyújt be a kormánynak. Ennek értelmében egy bírókból álló kegyelmi bizottság vizsgálná meg negyven év után a kegyelemre való alkalmasságot.

Lehetőség a felülvizsgálatra

Répássy Róbert szerint ez nem jelenti azt, hogy azonnal szabadlábra kerülhet majd az elítélt. A testület előterjesztésével egyet kell majd értenie a köztársasági elnöknek is. Ebben az esetben egyszerűen törölnék azt a korlátozást, hogy az érintett nem bocsátható feltételes szabadságra, vagyis 40 évnél később, de szabadlábra kerülhetne az elítélt.

Répássy szerint nem lenne szükség alkotmánymódosításra, és a bíró továbbra is dönthetne úgy, hogy örökre elzárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, viszont lesz lehetőség a felülvizsgálatra. Ha az elítélt tiltakozik ellene, akkor a kegyelmi eljárást nem lehet lefolytatni.

Jogsértő a jelenlegi gyakorlat

A lépés válasz a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága május 20-i ítéletére, amelyben a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés miatt marasztalták el Magyarországot. A strasbourgi bíróság az emberölésért és rablásért elítélt Magyar László ügyében állapította meg, hogy a későbbi szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró ítélet megalázó bánásmódnak minősül, és sérti az emberi jogok európai egyezményének előírásait.

Répássy szerint a strasbourgi döntésből nem következik, hogy bírói döntéssel kell valakit szabadlábra helyezni, ez kegyelmi eljárás révén is megtörténhet. A törvényt még ebben az évben elfogadhatják, és a jövő évtől életbe léphet.