A norvég alapos civilek jogalapját kérdőjelezi meg a Kehi

Vágólapra másolva!
A Kehi szerint rendelkeznek állami hozzájárulással, pedig az kellene.
Vágólapra másolva!

A finanszírozási mechanizmusok eljárásrendje értelmében a magyar állam hozzájárulása is kellett volna ahhoz, hogy az Ökotárs Alapítvány által vezetett konzorciumot kiválasszák a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolítására – írja a Magyar Nemzet a Kehire hivatkozva.

A lap szerint Kehi kérésére ilyen hozzájárulási nyilatkozatot nem tudott átadni a norvég alapos civilekkel kapcsolatban álló brüsszeli székhelyű Finanszírozási Mechanizmus Iroda. A Kehi ezzel megkérdőjelezi az Ökotárs által vezetett konzorcium 2008-as kijelölésének jogszerűségét.

Ez egy újabb vád a civilek ellen, akiknél májusban rendelt el Kehi-vizsgálatot a kormány. Először azzal gyanúsították meg őket, hogy a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak. A hatóságok azután a Kehi vizsgálata alapján korábban hűtlen kezeléssel és jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel is meggyanúsították a civileket, akikre szeptember elején nagy visszhangot kiváltó rendőri akcióval csaptak le, keddre pedig csupán egy működp civil szervezet maradt, mert a többiek adószámát bevonták.

A civilek határozottan visszautasították a vádakat, és vitatják az ellenőrzés jogszerűségét. Az ellenőrzés és a vita diplomáciai feszültséget okozott Norvégia és Magyarország között. Az erről szóló cikkeinket itt olvashatják.