Horn: Abszurd Falus Ferenc lépése

Falus Ferenc öltözködés ruha
Falus Ferenc orvos, tüdőgyógyász, egészségügyi menedzser, volt országos tisztifőorvos, kórházigazgató. Az Együtt-PM főpolgármester-jelöltje a 2014-es önkormányzati választáson.
Vágólapra másolva!
Hivatalosan nem jelezte Falus Ferenc, hogy nem megy el a Republikon Intézet csütörtöki konferenciáján – mondta el Horn Gábor, aki a maga részéről abszurdnak tartja az Együtt-PM által jelölt politikus hivatkozását. Falus egyébként arra hivatkozott, hogy azért nem megy el, mert Tarlós István sem lesz ott.
Vágólapra másolva!

Természetesen meghívtuk az összes jelöltet, a jobbikos Staudt Gábort leszámítva a Republikon Intézet csütörtöki konferenciájára, és korábban Falus Ferenc is jelezte, hogy részt vesz a rendezvényen – mondta el az Origónak Horn Gábor. A Republikon Alapítvány kuratóriumának az elnöke arról is szólt, hogy az utóbbi néhány napban jöttek hírek arról, hogy, hogy Falus nem vesz részt, de hivatalosan ezt nem jelezték.

Tarlós Istvántól sem érkezett egyébként semmilyen információ, hogy nem vesz részt a rendezvényen – tette hozzá. Horn elmondta, Falus sok programjára hivatkozva hétfő este egy tévéműsorban jelentette be, hogy nem megy el a rendezvényre, mivel Tarlós sem lesz ott. „A magam részéről abszurdnak tartom, hogy egy ilyen lehetőséget nem használ ki Falus arra hivatkozva, hogy nincsen ott egy fideszes politikus.”

A rendezvény igazolta Falus távolmaradását, mivel az adott jelöltek hívein kívül nem sokan élvezték a bejelentésektől mentes vitát a baloldali jelöltek között.

Korábban derült ki, hogy lemondta a részvételt Falus Ferenc, a nagyobb baloldali pártok által támogatott főpolgármester-jelölt a Republikon Intézet csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén. A rendezvényen részt vesz Csárdi Antal (LMP), Bodnár Zoltán (Liberálisok), Bokros Lajos (MoMa), valamint a független Magyar György. Falus csak akkor ment volna, ha Tarlós is elfogadja a felkérést.