Vasárnap délutántól járható a 10-es út beomlott szakasza

Vágólapra másolva!
Csak a buszoknak és a személykocsiknak, a teherautóknak kerülni kell.
Vágólapra másolva!

Ideiglenes úton lehet vasárnap délutántól közlekedni a 10-es főút pilisvörösvári szakaszával párhuzamosan. Az új utat a szombati földomlás miatt kellett kiépíteni. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerint vasárnap délután öt órától indult el rajta a közúti forgalom.

A kétszer egysávos, aszfaltúton legfeljebb óránként 30 kilométeres sebességgel lehet haladni. Csak a buszokat engedik rá, a 3,5 tonna feletti teherkocsiknak tilos ráhajtaniuk, nekik Pilisszentiván felé kell kerülni.

A Budapest-Esztergom vasútvonal pilisvörösvári szakaszán egy épülő csomópont (alagút) mellett dőlt meg a támfal, és több köbméternyi föld omlott le, pár méterre a 10-es úttól, a földből az útra is jutott. Emiatt zárták le az érintett útszakaszt, egy ideig a vasúti közlekedés is szünetelt.