Kunhalmi: Fel se merült, hogy a DK-ba menjek

2014.10.01. 10:09

Fel se merült bennem, hogy elhagyjam az általam választott MSZP-t, és mondjuk a Demokratikus Koalícióba lépjek be, az ilyen híresztelések teljesen alaptalanok - reagált az Origónak Kunhalmi Ágnes a Gyurcsány-pártba való "átigazolását" terjesztő hírekre.

Kunhalmi Ágnes cáfolta, hogy az MSZP-ből a DK-ba igazolnaFotó: Szabó Gábor

 

A Magyar Nemzet illetve a valasz.hu is arról számolt be ugyanis szerdán, hogy névtelen szocialista forrásaik szerint az önkormányzati választás után Kunhalmi otthagyja a pártot, amelynek budapesti szervezetét vezeti, és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-ban folytatná politikai karrierjét.

Ezt Kunhalmi "látomásos költészetnek" nevezte, olyan álhírnek, amelynek nemhogy a fele, de semekkora része nem igaz. Úgy vélte, talán azért terjednek ilyen hírlapi kacsák, mert a Fidesznek nehéz elfogadnia, hogy számos városban, budapesti kerületben jövő vasárnap elveszíti a választást. A politikus a névtelen szocialistáknak pedig - ha egyáltalán léteznek - azt üzente: álhírek terjesztése helyett kampányoljanak.

Vadai Ágnes DK-alelnök szerint sem igaz, hogy Kunhalmi a  pártjukba készülneFotó: Tuba Zoltán - Origo

 

Az átigazolás hírét egyébként a DK alelnöke, hogy Kunhalmi Ágnes is cáfolta szerdán az ATV Start című műsorában. Vadai Ágnes megjegyezte az értesülést közlő lapokról, hogy azok többször adtak már le álhíreket. Szerint senki nem gondolhatja, hogy Kunhalmi tisztességtelen politikus lenne.