Halál a teniszpályán

Vágólapra másolva!
Egy 60 éves férfi halt meg a napokban a népligeti Ábris Teniszakadémia pályáján tartott teniszversenyen. A mentősök, bár idejében érkeztek, a helyszínt csak gyalog tudták megközelíteni, mert a ligetbe vezető utakat betonakadályokkal zárták le. Hogy kik voltak, hivatalosan nem tudni. A sportcentrum már szinte mindenkit megkeresett az ügyben, eddig azonban hiába. 
Vágólapra másolva!

Próbálták újraéleszteni

A férfi meccs közben esett össze. Társai azonnal hívták a mentőket, közben pedig az egyik csapattárs, aki képzett vízimentő, elkezdte újraéleszteni. A mentők idejében érkeztek, azaz csak érkeztek volna, mert beton útakadályok miatt nem tudtak autóval a pályához menni. A sportcentrum tájékoztatása szerint az összes ligetbe vezető út hasonlóan le van zárva.

Lezárt utak

A sportcentrumot működtető társaság szerint az utakat jogellenesen zárták le, veszélyeztetve ezzel mások életét és testi épségét. Megkerestek ezért szinte mindenkit a kerületi önkormányzaton át a katasztrófavédelemig, azonban eddig semmi sem történt. Ugyan a katasztrófavédelem egy határozatában megállapította, hogy az útakadályok jogellenesen vannak ott, ráadásul tűz, vagy bármilyen más baj esetén akadályoznák a mentést, mégsem vitték el onnan azokat.

Panaszok sora, de semmi sem történt

A centrum munkatársai néhányszor már eltávolították az akadályokat, de azok mindig visszakerültek addigi helyükre. Összegyűjtöttek 350 aláírást és írtak a főpolgármesternek is, se választ azóta sem kaptak. Most megkeresték az Országos Mentőszolgálatot is, hogy tarsanak helyszíni szemlét, de még az sem történt meg.

Képbe került a lakópark

A háttérben valószínűleg a szomszédos lakópark üzemeltetője lehet. A sportcentrum azt állítja, hogy már régóta akadályozzák a működésüket például úgy, hogy elvágták a villany- és a telefonvezetékeket, elzárták a gázt és még a csatornát is eltömítették.

Többszöri megkeresésünkre sem sikerült elérnünk a lakópark üzemeltetőjét.