Módosul a munkarend a külügyminisztériumban

Vágólapra másolva!
A hét minden napján reggel nyolc órától délután fél ötig tart a munkaidő ezentúl a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Vágólapra másolva!

A hét minden napján reggel nyolc órától délután fél ötig tart a munkaidő ezentúl a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Úgy tudjuk, pénteken is délután kettő helyett fél ötig kell a munkatársaknak bent lenniük a Bem téren. A munkaidőn túl minden főosztályon fél nyolctól fél hétig ügyeletet is kell biztosítaniuk a munkatársaknak a törvények betartásával.