TEK-kommandót küldtek a betegre

Vágólapra másolva!
Az ügyeletes orvosra és a vele érkező ápolóra támadt fegyverrel egy 56 éves péceli férfi, miközben megpróbálták ellátni.
Vágólapra másolva!

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az ügyeletes orvos beszámolója szerint péntek este egy péceli családi házhoz hívták ki őket, de amikor megérkeztek, az 56 éves férfi agresszíven viselkedett. Kiabált az orvossal, majd elővett egy fegyvert vagy fegyverutánzatot, és hadonászni kezdett vele.

A házban tartózkodók kimenekültek az utcára, miközben két lövést hallottak. A férfi nem jött ki a házból, és életjelet sem adott – mondta a szóvivő.

Őrizetbe veték

A rendőrök az adatgyűjtés és a tanúk kihallgatása közben értesültek arról, hogy a férfinak fegyvere van, ezért elfogásához a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségét kérték. A férfit a házban elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A rendőrök több fegyvert vagy -utánzatot foglalták le, ezeket szakértő vizsgálja. A férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.