Lomnici Zoltán: Istennek terve van a magyarsággal

Vágólapra másolva!
Istennek terve van a magyarsággal - mondta kedden, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaságnak a holokauszt-emlékév alkalmából tartott komáromi konferenciájának nyitónapján az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Vágólapra másolva!

Lomnici Zoltán szerint nem véletlen, hogy romák, zsidók, magyarok, németek, szlovákok élnek e nemzet keretei között, mindannyian nemzetalkotó tényezőként. "Hiszek abban, hogy Istennek terve van a magyarsággal", akik ezt kétségbe vonják, "Isten ellen vétenek, hiszen az Ószövetség is írja, valamennyien Isten gyermekei vagyunk, emiatt vagyunk egyenlők méltóságunkban" - tette hozzá.

Kötelesség a roma integrációért tenni

A politikus szerint a magyar cigányság évszázadok során többek között a cigányzene művészetével a nemzet gazdagodását szolgálta, és "már csak ezért is kötelességünk a roma integrációért mindent megtenni". Lomnici Zoltán szerint elsősorban az állam feladata, hogy mindent megtegyen a romák felzárkóztatásáért. A roma integráció stratégiai jelentőségű a magyar társadalom szempontjából, "meg kell találni a közös nevezőt, meg kell érteni, hogy összetartozunk" - fogalmazott.

A konferencián köszöntőjében Duray Miklós, felvidéki politikus és író arra szólította fel a résztvevőket, hogy "az emlékezést használják fel eszközként az emberi gazemberség elpusztítására, mert ha a múltból nem tudunk okulni, a jövőben is hasonló gyilkosságokra fogunk emlékezni". A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság a holokauszt-emlékév jegyében Komáromban rendez kétnapos konferenciát, arra emlékezve, hogy 1944 augusztusában egyetlen éjszaka négyezer cigányt pusztítottak el Auschwitzban.

A holokauszt elfeledett áldozataira emlékeztek

A társaság a konferenciával a holokauszt elfeledett áldozatainak állít emléket, valamint felhívja a figyelmet a rasszizmusnak, a faji előítéleteknek a demokratikus európai társadalmi berendezkedést is fenyegető veszélyeire, és tanúságot tegyen a megbékélésről - mondta az MTI-nek Rostás-Farkas György, József Attila díjas író, a társaság elnöke.