Vágólapra másolva!
Csak a Fidesz és Tarlós István nem tart kampányzáró rendezvényt. A főpolgármester nem is kampányolt, a vitáktól távol maradt, kézzelfogható választási programja pedig nincs.
Vágólapra másolva!

Lecsengett az intenzívnek nem nevezhető, pezsgő vitákkal és alapos választási programok ütköztetésével túlságosan nem terhelt önkormányzati választási kampány Budapesten. Pénteken este ugyan megrendezik még a főpolgármester-jelöltek televíziós vitáját az ATV-n, de azon az újrainduló Tarlós István például részt sem vesz, Bokros Lajos pedig már csütörtök este megtartotta kampányzáróját.

Mindenki zár, a Fidesz-KDNP nem

Elsőként Bokros Lajos, a Moma, illetve az utóbbi másfél hétben, Falus Ferenc visszalépése óta már az MSZP, a DK és az Együtt-PM által is támogatott jelölt zárta választási kampányát. A csütörtök esti rendezvényen Bokros mellett felszólalt Bauer Tamás közgazdász és Roszik Gábor evangélikus lelkész, volt parlamenti képviselő. Bokros mellett korteskedett a minap Demszky Gábor volt főpolgármester is.

Tarlós elődje, Demszky Gábor a főpolgármester-jelöltek közül Bokrost támogatta Fotó:Szabó Gábor Origo

Az Együtt-PM, az MSZP és a DK szombat este közösen fejezi be a kampányt, a rendezvényen felszólal Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos is. (A DK külön kampányzárót is tart pénteken.). A Jobbik szombaton Budapesten és Gyöngyösön is tart ilyen rendezvényt. A kormánypártok viszont nem terveznek központi kampányzárót.

Tarlósék nem szerveznek semmit

Az újraválasztásáért küzdő Tarlós István az őt indító Fidesz-KDNP példáját követi. Mint azt Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója az Origónak elmondta: a főpolgármester nem tart külön kampányzáró eseményt, hiszen például kampánynyitót sem tartott.

Nem is kampányolt a főpolgármester

Aligha véletlen, hogy Tarlós István sem kampánynyitót, sem kampányzárót nem tartott, mert nem is kampányolt. A Városházán ezt környezetében azzal magyarázták az Origónak, hogy “mi nem kampányolunk, hanem dolgozunk”. A kampányidőszak nyári, kora őszi heteiben azonban Budapesten is uborkaszezon van, sok hivatalos dolga nem akadhatott a főpolgármesternek.

Határozatképtelenség miatt elmaradt a szeptemberi rendkívüli közgyűlési ülés Fotó: Polyák Attila - Origo

A fővárosi közgyűlés például ez idő alatt nem tartott rendes ülést, a szokásos augusztus végi és szeptemberi tanácskozás elmaradt. Volt ugyan két rendkívüli ülés, de ebből az ellenzéki kezdeményezésűt a Fidesz-KDNP bojkottálta, így érdemi munka nélkül ért véget. A másik inkább technikai jellegű volt, hiszen meg kellett választani a Fővárosi Választási Bizottság tagjait.

Átadott, avatott, de nem korteskedett

Klasszikus kampányeseményen Tarlós István a hivatalos, 50 napos kampányidőszakban - augusztus 23-tól - eddig nem vett részt. Legalábbis az MTI és a Budapest.hu híradásai, illetve a Városháza közleményei között ilyen programnak nem találtuk nyomát. Ezzel szemben tucatnyi protokolláris, politikai szempontból semleges nyilvános szereplése volt Tarlósnak.

Tarlós István a felújított zenélő kút átadásán a Margitszigeten szeptemberben Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Sajtótájékoztatót tartott például az olcsóbbá tett zöldhulladékgyűjtő zsákokról, a női kézilabda-Eb-ről, és részt vett a Várkertbazár egyik átadásán. Felszólalt turisztikai konferencián, kulturális rendezvényeken, továbbá felújított útszakaszokat, beruházásokat adott át, beszerzéseket írt alá.

A CÖF-ösök méltatása szerint Tarlós "alkatilag elkötelezett a közjó iránt" Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Egyetlen, kampányjellegű eseményen vett részt Tarlós István, az is arról szólt, hogy támogatja őt a kormány mellett békemeneteket rendező Civil Összefogás Fórum (CÖF). Mint arról az Origo beszámolt, a rendezvényen Tarlós anatómiai felépítését elemezték, és megígérték, nem készítenek Tarlós kihívóit lejárató politikai kampányt, mert "akkora a főpolgármester-jelölt támogatása, hogy erre nincs is szükség".

Saját, új programot nem mutatott

Külön programbemutatót tartott a kampányban Staudt Gábor a Jobbik, Falus Ferenc az MSZP, a DK és az Együtt-PM, valamint Bodnár Zoltán, a Liberálisok és Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje. E célból csak ketten nem álltak ki külön eseményen a nyilvánosság elé: Bokros Lajos a Moma és az utóbbi időben már a baloldal főpolgármester-jelöltje, valamint a győzelemre legesélyesebb Tarlós.

Néhány új elemmel egészítette ki Tarlós a négy évvel ezelőtti programját Forrás: Bielik István - Origo

Bokros nyilvánosan elérhető választási programjával szemben viszont a Fidesz-KDNP színeiben újabb ciklusára készülő Tarlósnak nincs kifejezetten a 2014-es önkormányzati választásra összeállított víziója, programtervezete. Pedig a jelölt több helyen – így az Origónak adott interjújában - is utalt arra, hogy van programja.

Tarlós azt mondta, az alapvetően a 2010-es, A nemzet fővárosa című 120 oldalas, amúgy részletes és alapos szakmai tervezetre épül, vagyis létezik annak egy „aktualizált változata”. Ám amikor az Origo ezt össze kívánta hasonlítani Bokroséval, kiderült: nincs egy összefésült, kész program, csak az eredeti, amely kiegészítendő az időközben az önkormányzatnál készített, önálló tematikus koncepciókkal.

Mások elképzeléseit viszont bírálta

A kormánypártok főpolgármester-jelöltje élesen bírálta viszont nemcsak kihívóit, hanem azok programjait is. Az akkor még a baloldali közös jelölt Falus Ferenc programját például úgy kommentálta, hogy szerinte a baloldali választási program belátható időn belül megvalósíthatatlan és finanszírozhatatlan, jövőképnek sem jó, ráadásul semmiféle ütemezés nincs benne.

A baloldal programját megvalósíthatatlannak és finanszírozhatatlannak nevezte Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A saját programját firtató kérdésekre pedig a legtöbbször azzal válaszolt, hogy a 2010-es programja nem négy évre készült, annak számos elemét nem valósította még meg, így a következő ciklusra azt tervezi, ami abból még megoldatlan, valamint néhány új elemet, mint például a Duna-partok rendezése, a barnamezős beruházások vagy a szociális városrehabilitáció.

Nem állt ki vitázni kihívóival sem

A főpolgármester-jelöltek vitáján a fenti tervekkel, összefésült program nélkül is részt tudott volna venni Tarlós István, ám ezt a lehetőséget - mások szerint ez egy jelölttől joggal elvárható kötelesség - visszautasította.

Egyedül szívesen és gyakran nyilatkozott a kampányban, a vitát visszautasította Fotó: Polyák Attila - Origo

Indoklása szerint a vita értelmetlen lenne, a téma „kétszer lerágott csont”, és szerinte a jelöltek vitája „csak félrevezetné a választókat”. Azt is mondta, nem tudja, miről beszélnének az utolsó napokban, azon kívül, hogy egy-két ember elkezdene nagyokat mondani.

Plakátjain Tarlós Orbánt másolta

A választást segítő, a kampányokban megszokott politikailag hangsúlyos elemet, mottót, vagy a jelölt választási programjának legfontosabb tételét jelző szlogent Tarlós István plakátjain sem találhattak az ezt kereső választók.

Tarlós István Budapest főpolgármestere - zsánerplakát Forrás: Pataky Zsolt

A főpolgármester-jelölt plakátjain ugyanis ilyesmi egyáltalán nem szerepelt, csak a fotója, a neve és az a felirat, hogy „Budapest főpolgármestere”. Ugyanúgy a megkérdőjelezhetetlennek tűnő állandóság érzetét keltve, mint Orbán Viktor tavaszi választási plakátjain a „Magyarország miniszterelnöke” felirat.