Szijjártó Péternek fizetnie kellene a saját törvényjavaslata alapján

Vágólapra másolva!
A Jobbik a 20 millió forint feletti úszómedencék különadójára vonatkozó javaslatot nyújtott be csütörtökön a parlamentnek. Egy fém szélkakast is ajándékoztak Szijjártó Péternek.
Vágólapra másolva!

Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a javaslat megegyezik azzal, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még 2005-ben, országgyűlési képviselőként indítványozott.

A jobbikos politikus – ahogy korábban Szijjártó Péter – az előterjesztésben azzal indokolt: Magyarországon több millió ember él a létminimum környékén, és a közember számára szinte elérhetetlen az a luxus, hogy több tízmilliós saját úszómedencéje legyen.

Novák Előd szerint nem ildomos megfeledkezni a közteherviselés kiszélesítését célzó korábbi javaslatról, ugyanakkor a benyújtását szimbolikusnak szánja, és nincs kétsége a sorsa felől. Kitért arra: a miniszter új házának medencéje a saját korábbi javaslata szerint adóköteles lenne.

A Jobbik alelnöke egyúttal közölte: egy fém szélkakast adna át Szijjártó Péternek, ezzel jelezve, hogy "politikai szélkakasnak" tartja. Bírálta azt is, hogy a dunakeszi önkormányzat hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban írt ki pályázatot térfigyelő kamerarendszerre csaknem 25 millió forint értékben. Az ellenzéki politikus feltételezése szerint a kamerákat a miniszter házának környékére helyezhetik ki.