Rendőrautó elé feküdt a részeg nő

Vágólapra másolva!
Egy szerelmespár italozása fajult el Vásárosnaményben. Először veszekedtek, később már verekedtek is, végül pedig a nő a rendőrökre támadt. Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat. 
Vágólapra másolva!

A pár egy vásárosnaményi presszóban ivott. Valamin összevesztek, kiabáltak egymással és nem sokkal később verekedtek is. Az egyik vendég hívta a rendőröket, akik igazoltatni akarták a nőt és élettársát is. A férfi azonban nem hagyta magát, ellenkezni kezdett. Megbilincselték, és a rendőrautóba ültették.

A nőnek ez nem tetszett és a rendőrökre támadt. Rángatta az egyenruhájukat, kiabált és szidta őket. Végül a rendőrautó ajtaja elé feküdt, és ájulást színlelt. Így akarta megakadályozni, hogy párját előállítsák. Nem sokáig feküdt a földön, pár perc múlva felállt és újra a a rendőrökre rontott. Őt is megbilincselték, és őrizetbe vették.

A nőre az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést kér – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség.